Vágólapra másolva!
A UPC Magyarország pénteken bejelentette, hogy Chello nevű kábeltévés internetszolgáltatása az észak-dunántúli régióban, többek között Veszprémben, Tatabányán és Dunaújvárosban is elérhetővé vált.
Vágólapra másolva!

A társaság saját erőből, központi támogatás igénybevétele nélkül végrehajtott fejlesztéseinek köszönhetően augusztus 22-től a veszprémi, tatabányai, dunaújvárosi és várpalotai kábeltelevíziós hálózatok mentén élők számára is elérhető a kábeltévés internet - áll a UPC közleményében.

A kábeltelevíziós hálózatok korszerűsítésének köszönhetően így 70 ezerrel növekszik majd azon háztartások száma, melyekből igénybe vehető a UPC szélessávú internetszolgáltatása. A Chellóra így társaság jelenleg közel 600 ezer ügyfele fizethet elő. A UPC Magyarország február végén jelentette be, hogy kábeltelevíziós internetszolgáltatását már 30 ezer háztartásban használják.