Házi őrizetben a tinédzser víruskészítő

Vágólapra másolva!
Letartóztatása után házi őrizetben várja tárgyalását a Blaster számítógépes féregvírus feltételezett írója. A tizenéves gyanúsított minden lépését elektronikus érzékelők figyelik.
Vágólapra másolva!

Jeffrey Lee Parsont szombaton vette őrizetbe az FBI, miután egy nappal korábban arról számolt be a nyomozóiroda, hogy ismeri az MSBlaster (LovSan) néven ismert féreg készítőjét. Az interneten "teekid" néven ismeretes 18 éves Parson pénteken az FBI-nak beismerte: valóban készített egy újabb variánst a korábban terjedő Blaster vírus kódjából.

A vizsgálat a kód alapján jutott el Parson személyéig - közölte az FBI. A kártevő a t33kid.com domainnel való kapcsolattartásra volt programozva, ez pedig a fiatal nevére és címére van jelenleg is regisztrálva. Érdekes módon Parson nem igazán sokat tett annak érdekében, hogy személye lenyomozhatatlan legyen - vélik a nyomozók. A vizsgálat során lefoglalták a tinédzser otthoni számítógépeit, aki egyébként letartóztatása után jelenleg házi őrizetben várja az ügy folytatását. Parson mozgását testén elhelyezett elektronikus érzékelőkkel is figyeli az FBI. Az ügy első meghallgatására szeptember 17-én kerül sor.

A nyomozás eddig állása szerint Parson csak a Blaster egyik módosított (b) verziójáért felelős, a jóval nagyobb volumenben terjedő eredeti változat szerzőjéről egyelőre nincs nyoma az FBI-nak. A Symantec vírusbiztonsági vállalat adatbázisa szerint időközben a Blaster újabb három (c, d, e) mutánsa bukkant fel a neten.