Kudarcba fulladt az internetes filmpremier

Vágólapra másolva!
A vártnál nagyobb érdeklődés miatt meghiúsult a világ első internetes filmpremierje. A Nem fenékig tejfel című alkotás online bemutatóját olyan sokan keresték fel, hogy az annak helyt adó szerver nem volt képes kiszolgálni a lekéréseket.
Vágólapra másolva!

Simon Beaufoy, az Alul semmi című film forgatókönyvírójának új, alacsony költségvetésű thrillerje az első film, amelyet hivatalosan is a világhálón keresztül terjesztenek. A Bille Eltringham rendezésében szeptember 5-én bemutatásra kerülő Nem fenékig tejfel (This Is Not A Love Song) mindössze két hét alatt, családi vállalkozásban készült, 500 ezer fontos (körülbelül 180 millió forint) költségvetésének egy részét Simon Beaufoy és neje saját zsebből finanszírozta.

A thriller webhelye múlt hét pénteken kezdte meg működését. Az alkotók eredeti elképzelései szerint a filmet az interneten keresztül, médiafájlként továbbítanák a digitális technológiákat alkalmazó filmszínházakba, a hagyományos mozikba pedig 35 mm-es filmen juttatják majd el.

SPISzeptember 5-én, az online premier napján azonban a vártnál jóval több, összesen 25 ezer látogató kereste fel a film honlapját - nyilatkozta Beaufoy. A számtalan oldallekérésnek a webszerver rendelkezésére álló korlátozott sávszélesség szabott gátat. Az oldalon keresztül az Egyesült Királyságban élő internetezők minőségtől függően 2-3 fontos áron vásárolhatták meg a Nem fenékig tejfel otthoni felhasználásra optimalizált változatát, melynek streaming módban való megtekintéséhez Windows 98 vagy ennél újabb Microsoft operációs rendszerre és Windows Media Player 9 lejátszóprogramra van szükség. Az üzemeltetők közlése szerint az internetes videosugárzást kiszolgáló szerverek bírták a gyűrődést, azonban a weboldalt, illetve az online fizetési rendszert kiszolgáló számítógépek nem tudtak megbirkózni a látogatók tömegével.

Digitális Star Wars a MOM-Parkban/techbazis/multimedia/20020516digitalis.htmlDigitális mozi: egyszer, majd/techbazis/multimedia/20020627digitalis.html

A fellépett problémák miatt ideiglenesen leállították a film internetes értékesítését, amely az üzemeltetők szerint szerdától vagy csütörtöktől lesz újra elérhető egészen szeptember 19-ig. A már letöltött filmeket a vásárlók korlátlan alkalommal megtekinthetik otthoni PC-jeiken.