Kuma: War

Vágólapra másolva!
Egy meglehetősen furcsa ötlettel állt elő a Kuma Reality Games: egy olyan, havidíjas akcióprogram kiadást tervezik, melyek küldetései követni fogják a valódi világ eseményeit. 
Vágólapra másolva!

Képek


Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO



A játék megvásárlásakor indulásként összesen három missziót teljesíthetünk, de ezek állítólag még a gyakorlott FPS játékosokat is órákig a képernyő elé fogják láncolni. A három küldetés egyikében a jelenleg is folyó Anaconda hadműveletben vehetünk részt Afganisztánban, míg egy másikban Saddam Husszein azóta meggyilkolt fiainak, Udajnak és Kuszajnak felkutatásában segédkezhetünk.

A játékot felinstallálva és a három alap-küldetést teljesítve letölthetjük, vagyis várhatóan a játék maga letölti nekünk az egyelőre rendelkezésre álló további tíz missziót. A fejlesztők tervei szerint ezek minden héten egy újabbal fognak bővülni, ami elég komoly tempót vár el a pályaszerkesztőktől, és reméljük nemcsak egy hangzatos ígérettel van dolgunk.

Minden egyes küldetést egy részletes briefing fog bevezetni, melyet olyan neves katonai vezetők fognak tartani, mint például Tom Wilkerson tábornok. Az ismertetések ki fognak térni a területre, melyen a misszió zajlik, valamint a potenciális ellenségekre, és természetesen tanácsokat is kapunk a feladat végrehajtásával kapcsolatban. Ezután pontosan megtekinthetjük, hogy hol fogunk a csatatérre lépni, illetve hol vannak a küldetés teljesítésekor lényeges stratégiai pontok.

Ami a missziókat illeti, a legtöbb tactical shooterhez hasonlatosan adva van egy központi feladat, mely azonban számos részfeladatra, mellékküldetésre oszlik. Ezeket folyamatosan fogjuk megkapni, miután teljesítettünk egy korábbit, vagy elértünk egy stratégiailag fontos pontot.

Ami az ellenségeket, illetve az őket vezérlő mesterséges intelligenciát illeti, viselkedésük sokkal inkább fog hasonlítani a Commandosban megismert sémához, mint az FPS-ekben általában használt MI-hez. Ez azt jelenti, hogy az ellenfeleknek lesz egy bizonyos területük, melyet belátnak, és egy másik, melyen belül meghallanak minket. Ha ezeket a területeket elkerüljük, akkor megúszhatjuk a tűzharcot.

A feladatokat nem egymagunkban kell teljesítenünk, hanem kapunk társakat is magunk mellé. Ők elég ügyesen boldogulnak maguk is, viselkedésüket pedig a jól megismert fedezz, maradj a helyeden, kövess, és egyéb parancsokkal befolyásolhatjuk. A társak állapotáról a jobb felső sarokban lévő portréik alatt lévő sávok alapján tájékozódhatunk.

A program megjelenése a következő évre várható, ameddig, ismerve a forrongó világpolitikai eseményeket, a három fenti küldetést bizonyára továbbiakkal is ki lehet egészíteni, és a pályaszerkesztők is biztos kapnak elég ötletet, hogy ténylegesen elkészítsenek minden hétre egy újabb és újabb küldetést.