Vágólapra másolva!
Interaktív szolgáltatásokkal és részletes karrier-tanácsadással várja az érdeklődőket a BME nyár folyamán átalakított álláskereső honlapja. Az álláskeresők személyes oldalakat is létrehozhatnak.
Vágólapra másolva!

A honlap folyamatos fejlesztésével, továbbá a partnerek számára kialakított kedvező díjszabású szolgáltatási csomagokkal szeretnék elérni, hogy a végzős hallgatók minél több állásajánlat közül választhassák ki a számukra leginkább megfelelőt - áll a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Karrier Központjának közleményében. A tájékoztatás szerint ezentúl minden munkát kereső (hallgató) kialakíthatja a jelszóval védett személyes oldalát, folyamatosan önmaga frissítheti személyes és szakmai adatait, egy időre felfüggesztheti, majd újra aktiválhatja regisztrációját. Az állásajánlatok mellett a Karrier Központ egyéb szolgáltatásairól (rendezvények, cégelőadások, gyárlátogatások, tréningek, stb) is folyamatosan e-mailben tájékozódhat, aki ezt kéri. A végzősök iránt érdeklődő cégek - az adatvédelmi szabályokat betartva - közvetlenül nem érhetik el a személyes adatokat, csak állásajánlatokat küldhetnek a rendszeren keresztül. Az elvárásoknak megfelelő álláskeresők automatikusan egy tájékoztató e-mailt kapnak, és eldönthetik, hogy felveszik-e a kapcsolatot az adott céggel.

www.karrier.bme.huhttp://www.karrier.bme.hu/

Az állásajánlatok folyamatos közlése és frissítése mellett az Útmutató kiadványban szereplő cikkek, önéletrajz- és motivációs levél-minták is találhatók a honlapon. Emellett a személyes tanácsadás, információszolgáltatás néhány eleme is elérhető már online módon, és további rovatok, szolgáltatások indítását tervezik.