A szolgáltatók az e-szignó mellett

Vágólapra másolva!
Az elektronikus aláírás egyértelműen bizonyítja az okirat hitelességét, minden más digitális megoldás biztonsági réseket hagy az elektronikus kommunikációban - közölték a NetLock Kft. és a MÁV Informatika e-szignó-szolgáltatók.
Vágólapra másolva!

A két, minősített hitelesítés szolgáltató mindezt azért tartja fontosnak, mert a nemrégiben a kormány által jóváhagyott adótörvény-módosítások során nem az elektronikus aláírást választották a bevallások hitelesítésére, hanem a PIN-kódot, ami szerintük nem alkalmas erre a feladatra. A PIN kód ugyanis csak a bevallást benyújtó személy azonosítására alkalmas, a dokumentum tartalmát már nem hitelesíti.

A másik probléma abból adódhat, ha a különböző szervezetek, az önkormányzatok és más belügyi szervek követik az adóhivatal példáját, s különböző PIN-kódokat alkalmaznak az emberek azonosítására. Így ugyanis egy személynek több PIN-kódja lesz, mivel a különböző szervezetek nem fogadják el a másik által alkalmazott azonosító jelet. Ezzel szemben elektronikus aláírásból csak egy kell egy személy számára, ami nemcsak azonosítja az állampolgárt, hanem garantálja az adott dokumentum eredetiségét és tartalmát is - mutat rá a két szolgáltató.

Az elektronikus aláírással ellátott üzenet küldésekor ugyanis a címzett teljesen egyértelműen megállapíthatja, hogy az üzenetet módosításoktól mentesen kapta-e, és főleg, hogy kitől. Az elektronikus úton aláírt dokumentumok cseréje során nincs szükség a küldő és címzett személyes találkozására, hiszen az aláíró személyének azonosítását egy hitelesítő szervezet végzi. Más technológiák, így például a PIN-kód alkalmazása ezeket az alapkövetelményeket nem képes érvényesíteni, ezért kizárólag az elektronikus aláírás alkalmazásával kerülhetők el a véget nem érő jogi és egyéb természetű viták a küldemény tartalmáról és származásáról - tartalmazza a közlemény.

A két társaság szerint, ha a küldemény tartalma az aláírás óta megváltozott, az mindig megállapítható lesz. Az ügylet nyomon követését még jobban elősegíti, ha az elektronikus dokumentumokhoz időbélyegző is kapcsolódik, ekkor a dokumentum keletkezésének időpontja is kétséget kizáróan, jogi biztosítékokkal meghatározható. Különösen igaz ez pénzügyi tranzakciók, illetve első helyen az adóbevallás benyújtása kapcsán.

Az elektronikus aláírásnak több fajtája is van. Az iratnak nem minősülő elektronikus dokumentum a hétköznapi fogalmak szerint inkább tárgynak tekinthető: például egy térképnek, tervrajznak, videokazettának, zenét vagy szoftvert tartalmazó CD lemeznek. Ezek digitális formáját is lehet elektronikus úton küldeni, s fontos szerepet játszhatnak az elektronikus kereskedelemben, a távoktatásban, távmunkában.
Bírósági és közigazgatási eljárásokban a fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentumok az írásbeliség, míg a minősített aláírással ellátott dokumentumok a teljes bizonyító erejű magánokiratok jogkövetkezményeivel járnak. Ráadásul az elektronikus aláírás joghatálya nem tagadható meg amiatt, hogy kizárólag elektronikus formában létezik, azaz megvalósult a papír alapú és az elektronikus forma törvény előtti egyenlősége - tartalmazza a két szolgáltató közleménye.

A PIN kód és az elektronikus aláírás jellemői

PIN kódElektronikus aláírás
Mire alkalmas?Pillanatnyi személy autentikálásra.Hosszú távú személy autentikálásra és tartalom azonosság megállapítására.
Tartalmaz-e a alkalmazójára vonatkozó információt?NemIgen, mert az aláíró magánkulcsával történik a kódolás.
Tartalmaz-e az általa hitelesített tranzakcióra / állományra vonatkozó információt?NemIgen, tartalmazza tranzakció / állomány "újlenyomatát".
Tranzakciónként különbözik-e?NemIgen, hiszen tartalmazza tranzakció / állomány "újlenyomatát", ami mindig más és más.
Létezhet-e belőle két azonos?IgenCsak ha ugyanaz a személy ugyanazt az állományt írja alá
Több személynek lehet-e azonos a PIN kódja / elektronikus aláírása?IgenNem, mert az aláíráshoz használt magánkulcs minden aláírónál különböző.
A tranzakcióhoz szükséges adat kizárólag a tranzakciót végrehajtani jogosult birtokában van-e?Nem, mert a PIN kódot egy központi adatbázisban is tárolni kellIgen, mert az asszimetrikus kódolás jellegéből adódóan az aláíráshoz szükséges magánkulcs kizárólag az aláíró birtokában van.


Hol használható az elektronikus aláírás már most?

A minősített elektronikus aláírás (időpecséttel együtt) alkalmazható számviteli bizonylatok eleve elektronikus formában történő kibocsátását, illetőleg papír alapú bizonylatok digitalizálását követő hitelesítése esetén.
Az elektronikus számlázással a számlaforgalomhoz kapcsolódó papír-, posta- és gépírási költségek megtakarítása nagyságrendekkel csökkentheti a vállalati ráfordításokat.

A számviteli bizonylatok minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátva kizárólag elektronikus formában is megőrizhetők (Számviteli tv. 167. § 5. bek.).

Bírósági és közigazgatási eljárásokban a fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentumok az írásbeliség, míg a minősített aláírással ellátott dokumentumok a teljes bizonyító ereju magánokiratok jogkövetkezményeivel járnak (Polgári perrendtartás 197. §).

Az elektronikus aláírás joghatálya nem tagadható meg amiatt, hogy kizárólag elektronikus formában létezik, azaz megvalósult a papír alapú és az elektronikus forma törvény előtti egyenlősége.

Ügyvédek ellenjegyezhetnek elektronikus aláírás segítségével. Ez úgy is megvalósulhat, ha az ügyfél és az ügyvéd egymástól távol van, ami megkönnyíti és meggyorsítja az ügyintézést. Ehhez csupán annyi szükséges, hogy az ügyvéd elkészítse az elektronikus okiratot, amit az ügyfél, majd az ügyvéd is ellát minősített elektronikus aláírásával, ellenőrizve az okirat tartalmának változatlanságát (1998. évi XI. tv. 27. §).

Az iratnak nem minősülő elektronikus dokumentumok fontos szerepet fognak játszani az elektronikus kereskedelemben, a távoktatásban, távmunkában is tehát szükséges ezeket is elektronikus hitelesítéssel ellátni.