Újabb mobiltelefon robbant fel

A napokban egy újabb mobiltelefon robbant fel, ezúttal egy amerikai családnál. A baleset nyomán a készüléket gyártó Kyocera leállította az adott készüléktípus forgalmazását.

A nebraskai család Kyocera Phantom KE413 jelű mobiltelefonját éppen senki sem használta, amikor felrobbant, így nem okozott személyi sérülést. A telefont gyártó Kyocera cég közlése szerint a család bevonásával teljes körű vizsgálatot indított az eset kapcsán, s magát a felrobbant mobiltelefont is tanulmányozzák a japán gyártó szakemberei.

Ugyanakkor a balesetet követően leállította az érintett készüléktípus forgalmazását, azonban egyelőre nem tervezi a mobilok visszahívását. Ezzel szemben az a mobilszolgáltató, amelynél a család a kézi készüléket megvásárolta, továbbra is folytatja meglévő készületeinek értékesítését.

Az utóbbi néhány hónapban világszerte ez a negyedik olyan eset, amikor egy mobiltelefon felrobbanásáról számolnak be. Néhány hónapja, illetve egy hete Hollandiában robbant fel egy-egy Nokia mobiltelefon, kisebb égési sérüléseket okozva tulajdonosának, a napokban pedig Vietnamból érkezett jelentés hasonló balesetről. Az ezekben érintett mobiltulajdonosok közül kettő utángyártott akkumulátort használt mobiltelefonjához, a harmadik esetben azonban a gyártó eredeti akkumulátora volt a készülékhez csatlakoztatva. Keith Nowak, a Nokia szóvivője a felrobbanó mobiltelefonok kapcsán elmondta, minden bizonnyal az eszközök akkumulátoraival kapcsolatos a probléma, mivel ez az egyetlen olyan komponens, amely felrobbanhat egy mobiltelefonban. Ezen túlmenően a szóvivő nem tudott bővebb információkkal szolgálni, mivel elmondása szerint a cég szakembereinek még nem volt lehetőségük megvizsgálni a sérült akkumulátorokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK