Sony Ericsson: újabb kamerás mobilok

A svéd-japán gyártó kedden két új készülékkel rukkolt elő: egyik újdonsága a P900 jelű érintőkijelzős okostelefon, a másik pedig a kompakt méretekkel bíró T630-as modell.

A Sony Ericsson kedden két korábbi mobiltelefonjának új változatát jelentette be: a  P900-as készülék a már jó ideje piacon lévő P800 okostelefon utódja lesz, míg a T630-as mobil a jelenleg is kapható T610-est váltja majd fel.

Forrás: [origo]A Sony Ericsson P900 jóval komolyabb külsőt kapott világoskék színben kapható elődjénél, amelyet megjelenésekor sok kritika ért kinézete miatt. A háromsávos P900-as elődjétől eltérően nem 4096, hanem 65 ezer színárnyalat megjelenítésére alkalmas érintőkijelzővel rendelkezik. Emellett VGA felbonyású digitális fényképezőgéppel szerelték fel, amely az új változatban már MPEG4 formátumú videoklipek rögzítésére is használható. A készülék 48 megabájt belső memóriával bír, melyet külső Memory Stick Duo kártyákkal bővíthet ki a felhasználó, ebből egy 32 megabájt tárkapacitású példány pedig alapból jár majd a telefonhoz. A P900-as elődjéhez hasonlóan Symbian OS 7.0 operációs rendszert futtat, s új alkalmazásokat és Java-programokat is lehet telepíteni rá. A készülék mindezek mellett MP3-lejátszóként is használható, beépített böngészőt és e-mail klienst is tartalmaz, továbbá támogatja a multimédiás üzenetküldést, valamint a Bluetooth adatkommunikációs szabványt is.

A gyártó második újdonsága a Sony Ericsson T630, amely egy kompakt méretekkel bíró kamerás mobiltelefon.  A készülék legfontosabb újdonsága, hogy 65 ezer szímű TFT LCD kijelzővel szerelték fel, mely egyben a beépített digitális fényképező keresőjeként is funkcionál. A telefon támogatja a Bluetooth-t és a multimédiás üzenetküldést, képes Java programokat futtatni, csengőhangjai polifónikusak, beépített böngészőjével pedig WAP oldalakat tekinthet meg a felhasználó. A Sony Ericsson P900-as már az idei év utolsó negyedévében a boltokba kerül majd, míg a T630-as modell megjelenése a jövő év eleje tájékán várható - derül ki a gyártó közleményéből.

KAPCSOLÓDÓ CIKK