Intelligens város a III. kerületben

Vágólapra másolva!
A budapesti Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat milliárdos nagyságrendű fejlesztéssel belső informatikai hálózatot alakított ki, mely révén jelenleg hatszáz alkalmazott kommunikálhat elektronikus úton.
Vágólapra másolva!

Az önkormányzat, valamint a projektben részt vevő MatávkábelTV és Microsoft hétfői közös sajtótájékoztatóján elhangzott: a III. kerület célja az, hogy a városrész 130 intézményének 2500 dolgozója közül minél többen csatlakozzanak a hálózathoz, s végezzék munkájuk minél nagyobb részét elektronikus úton. A hálózat építése során eddig 250 végpontot alakítottak ki az oktatási, az egészségügyi, a kulturális és a szociális intézményekben, ahol a dolgozók gyakorlatilag bármikor használhatják az informatikai eszközöket, s elérhetik széles sávon az internetet. Az úgynevezett intelligens város projekt milliárdos nagyságrendű forrásból valósulhatott meg.

Az önkormányzat hosszabb távú célja az, hogy a lakosság számára is elérhetővé tegye az interneten keresztüli ügyintézést, s új szolgáltatásokat vezessen be, így például az elektronikus oktatást.