Az alternatívok a hírközlési törvényről

Vágólapra másolva!
A több telekom-vállalatot tömörítő Alternatív Távközlési Szolgáltatók Szövetsége (ATSZE) szerint a készülő hírközlési törvény megismételheti a jelenleg érvényben levő szabályozás már ismert hibáit.
Vágólapra másolva!

Az alternatív távközlési szolgáltatók érdekképviselete, az ATSZE szerint az elektronikus hírközlésről szóló, a parlamenthez benyújtott törvénytervezet szövege és céljai között kockázatos rés tátong, ami előre vetíti a hatályos törvény meghaladni kívánt hibáinak megismétlését, mert a piacnyitás további halogatásához vezet. Azt kockáztatja, hogy az árak csökkenése az előfizetők számára valósággá váljon, s a szabályozás biztosítsa a fogyasztók számára a lehető legnagyobb előnyt. Az európai integráció egyik sikerfeltételéről, a jogbiztonságot adó hatékony hírközlés-szabályozásról, továbbá euró-százmilliós pályázati forrásokról mondana le az ország, ha az új hírközlési szabályozás nagyon fontos kérdésekben lényegében változatlanul hagyná a sikertelen távközlési liberalizáció jogi feltételrendszerét - áll a szervezet közleményében.

Az ATSZE mindazonáltal ígéretesnek tekinti és pozitívan értékeli a Nemzeti Hírközlési Hatóság felállítását, azt hogy az Európai Bizottságnak befolyása lesz annak megítélésében, melyek a jelentős piacok és a jelentős piaci erővel bíró szereplők. Szintén pozitív, hogy a törvényi felügyelet korlátozni fogja az árprés hatásait, valamint hogy minden telefonhívás esetében megvalósulhat a számhordozhatóság és a szolgáltatóválasztás - véli az ATSZE.

Ezzel párhuzamosan több fenntartást is megfogalmaz a szervezet. A szolgáltatók szerint úgy tűnik, a független hatóságnak nem lesz elég hatalma ahhoz, hogy érdemben fellépjen a monopoljellegű cégek versenyellenes magatartása ellen. Ezen túl az ATSZE számára még mindig nem ismert, hogy mikor és milyen módon csökkennek majd az összekapcsolási árak az EU átlagárainak szintjére, valamint nem ismertek továbbá a számhordozhatóság árazása és költségei. A szervezet vélekedése szerint a javasolt internetszabályozás ellehetetleníti az "ingyenes" internetszolgáltatókat, és nem nyitja meg a piacot.

Az ATSZE tagjainak listáján az Antenna Hungária, a BankNet, a BT, az e-Tel, az EuroWeb, a GTS-Datanet, a Hungaro DigiTel, a Novacom, a PanTel és a UPC található.