A Halo sikere Japánban

Vágólapra másolva!
Meglepően nagy sikert aratott a japán játékosok körében a Halo: Combat Evolved PC-s változata. A program annak ellenére is elnyerte a felkelő nap országában élő gamerek rokonszenvét, hogy az amerikai árnál jóval drágábban került a boltokba.
Vágólapra másolva!

Ha Japánról, és a videojátékokról hallunk, elsőként nyomban a konzolok jutnak eszükbe. Tegyük hozzá, hogy nem alaptalanul, hisz a keleti ország a konzolos programok Mekkája, ahol a PC-s játékok bizony kénytelenek meghúzódni a háttérben. Ennek ismeretében némileg meglepő lehet, hogy a Halo: Combat Evolved PC-s verziója az anime-ok országában is hatalmas sikert aratott. Az Impress Game Watch című orgánum a siker első számú okaként a zökkenőmentes többjátékos módot jelölte meg, más források pedig a remekül, ötletesen megtervezett pályákban látják az Xboxon már korábban aratott program sikerét.