Újdonságok a Matrix Online oldalán

Vágólapra másolva!
A UbiSoft új elemekkel bővítette a Matrix filmek alapján készülő online szerepjáték, a Matrix Online hivatalos oldalát. A siteon a játékmenettel kapcsolatos újdonságok mellett a leggyakrabban feltett kérdésekre is válaszokat kaphatunk.
Vágólapra másolva!

Az első Matrix film megjelenésekor még egyértelmű kasszasiker volt, de a második és főleg a harmadik epizód már korántsem hozta annyira lázba az első rész rajongóit. Remélhetőleg a Monolith Productions műhelyében készülő Matrix Online, a filmek alapján készülő MMORPG sikere inkább az első epizód fogadtatására fog emlékeztetni.

A 2004-ben megjelenő Matrix Online-ban internetezők ezrei játszhatnak egymás ellen, ott folytatva a történetet, ahol a filmek abbahagyták. Az Ubisoft azt ígéri, hogy nyüzsgő városok várnak a játékosokra. A résztvevők maguk választhatják meg a legutóbbi Mátrix-divat szerinti öltözéküket. Képességeiket "letölthetik" - akárcsak Trinity a helikoptervezetési tudományát - sőt, más hasonló játékokkal ellentétben ezeket a képességeket el is cserélhetik egymással. Ráadásul még találni is lehet különleges kóddarabokat a Mátrixban. Látványos, jól koreografált kung-fu bunyókra is sor kerülhet, akár lassított, bullet-time stílusban is.

Hogy a játék sikeres lesz-e, az majd elválik, mindenesetre részletesebben megismerkedhetünk a programmal, ha ellátogatunk hivatalos oldalára. A történet írói nem hagyják teljesen magukra a rajongókat: havonta új filmbetétekkel jelentkeznek majd, amelyek befolyásolják majd a játék további menetét. Az emberek és a gépek oldalán egyaránt lehet majd harcolni, különféle küldetéseket teljesítve. A honlapot a napokban frissítette a UbiSoft az elmaradhatatlan FAQ (Frequently Asked Questions) rovattal, valamint a játékmenettel kapcsolatos információkkal.