Új nevet kapott a Galaxy Andromeda

Vágólapra másolva!
A HD Interactive bejelentette, hogy Nexus címen lát majd napvilágot a Mithis Games műhelyében fejlesztett sci-fi stratégiai játék, mely korábban a Galaxy Andromeda munkacímen készült. A játékkal legkorábban a következő év őszén találkozhatunk.
Vágólapra másolva!

Egyre kiélezettebb a verseny a számítógépes játékok világában, minek következtében sajnos akadnak olyan játékok, melyek fejlesztése annyira elnyúlik, hogy a kiadók végleg lemondanak róla. Kis híján erre a sorsra jutott az a sci-fi stratégiai játék is, melyen a Mithis Games dolgozott már jó ideje. A Galaxy Andromeda című programról van szó, mely lassan kimaradt a híradásokból, így már a játékosok is lemondtak róla. Azonban korai volt megkongatni a lélekharangokat a játék felett, mivel a holland HD Interactive kiadója a minap jelentette be, hogy a program mégis napvilágot lát a 2004-es év őszi periódusában, azonban a boltokban majd nem Galaxy Andromedaként, hanem Nexusként kell keresniük a stratégáknak.