A számítógépes modellezés segítségével az emberi test mind tökéletesebbé váló virtuális mása hozható létre. A grafikusok kedvenceinek számító animált lányok ma már szépségversenyen mérkőzhetnek meg egymással.

A 2001-ben bemutatott Final Fantasy készítői a teljes, 145 millió dolláros költségvetésből közel 10 millió dollárt költöttek arra, hogy a film főszereplőjének 60 ezer egyedileg animált hajszála a lehető legtökéletesebben mutasson a filmvásznon. A nézettségi mutatók alapján egyébként csúfosan megbukott animációs mozi dr. Aki Rossa a húszas éveiben járó orvos, akit - akár az egész filmet - készítői hiperrealisztikus ábrázolással próbáltak életre kelteni. A készítők életszerűségre való törekvése és a többéves fejlesztés ellenére sokak szerint a "CGI-istennő" (Computer Generated Imagery, számítógépes képelőállítás) Aki és társai távolról sem keltik a valóság illúzióját. A technológia korlátok mellett az orvosnő hitelét rontotta az is, hogy készítői tökéletes, mindenféle hibától mentes szépséget akartak képernyőre vinni - vélik a kritikusok.

Dr. Ross persze nincs egyedül: a londoni Waterman's galéria egyik aktuális kiállításán tucatnyi, pixelekből kirakott digitális modell várja az érdeklődőket nyomtatott és a monitorok, projektorok segítségével "élő" kiadásban is. A szereplők közös vonása, hogy valamennyien csinos vagy csinosnak szánt fiatal hölgyek, alkotóik pedig mind férfiak. - Az animátorok egyszerűen csak álmaik asszonyát próbálják megalkotni - ad kézenfekvő magyarázatot Niki Gomez, a kiállítás szervezője.


A kezdeti próbálkozások

Rendermánia
Egy érdekes videofelvétel és képek a brazil Kaya-ról.Videók, képek a Vetorzero honlapján

A realisztikus CGI-lányok története több évre nyúlik vissza, s úgy tűnik, hogy a jelenlegi trend folytatódása esetén rövidesen a náluk jó pár esetben nem is kevésbé mesterségesebb "igazi" modellek vetélytársaikká válhatnak.

Az egyik első ismert digitális hölgyemény rögtön lemezt adott ki: 1996-ban a japán Kyoko Date virtuális énekesnő Love Communication című számához készített klipben a fiatal lány tokió és New York utcáin sétált, rajongóit pedig részletekbe menő fiktív életrajzzal szolgálta ki a gyártó cég.

A látványában inkább az anime világát idéző énekesnő hamar letűnt a színről, ám ezt követően folyamatosan jöttek a többiek. Mai társai külseje már szintén fényévekkel megelőzi a brit Ananovát, aki a hasonló nevű hírügynökség virtuális hírolvasójaként éli életét ma is, nála valamivel életszerűbb volt az 1999-ben "született", szupermodellként dolgozó Webbie Tookay. Saját életét élte a francia Attitude Studio által kreált Eve Solal, aki renderelt figurája mellé saját élettörténetet is kapott.