Vágólapra másolva!
A BSA az önkormányzatokra is kiterjeszti szoftverbevallási kampányát. Az illegális szoftverhasználat ellen küzdő szervezet először kereste meg az önkormányzatokat ilyen felkéréssel.
Vágólapra másolva!

Ajánlat

A BSA főtitkára az [origo] Társalgójában járt.

A BSA (Business Software Alliance) Magyarország november 1-től indult Szoftverbevallás elnevezésű kampányában az önkormányzatok is felkérést kaptak a BSA Magyarországtól szoftvernyilvántartásuk elkészítésére. Hasonlóan a kis- és középvállalatokhoz, a BSA Magyarország az önkormányzatoknak is szívesen nyújt segítséget a megfelelő szoftvergazdálkodási gyakorlat kialakításában és az illegális szoftverhasználatból adódó jogi és pénzügyi kockázatok csökkentésében - áll a szervezet közleményében.

A BSA Magyarország Szoftverbevallás elnevezésű kampánya keretében az önkormányzatok, valamint a kis és közepes vállalkozások segítséget és eszközöket kapnak a szoftvergazdálkodási gyakorlatuk kialakításához. A szervezet először kereste meg az önkormányzatokat ilyen felkérés formájában.

A tanúsítványt elsőként két, Hajdú-Bihar megyei település polgármesteri hivatala kapta meg. Zsáka és Hajdúszovát szoftverbevallását Sebők Erzsébet, a BSA Magyarország főtitkára és Ormós Zoltán, a BSA jogi képviselője köszönte meg, majd adta át az annak elvégzését igazoló Szoftvertanúsítványt hétfőn. - Az önkormányzatok részvétele a kampányban a BSA számára nagy jelentőségű. Segíteni szeretnénk abban, hogy a közigazgatási szervezeteknél is megvalósulhasson a hatékony és tudatos szoftvergazdálkodás, és számukra is fontos legyen ennek naprakészsége. A jogi és pénzügyi kockázatok csak így minimalizálhatóak - mondta Ormós.