A világ nyolcadik csodájának is van már kiadója

Vágólapra másolva!
A GMX Mediánál ért révbe a Funatics Software a 8th Wonder of the World című stratégiai játékának kiadó kereső kálváriája. A Cultures sorozat mellékágának tekinthető Northland kiegészítője a következő év első negyedében már aranylemezre is kerülhet.
Vágólapra másolva!

Nehéz eldönteni, hogy a Cultures második része, valamint a harmadik epizódnak számító Northland felül tudta-e múlni a Settlers sorozatot. Az eladási adatok alapján nem, viszont a Cultures megjelenésekor már nem hatott annyira az újdonság varázsával ez a stílus. Egy újabb lépés lehet a Settlersszel vívott meccs megnyeréséhez a 8th Wonder of the World kiegészítő piacra dobása, melynek realizálásához már meg is állapodott a Funatics a GMX Mediával. A "Nyolcadik csoda" eseményei néhány évvel zajlanak a Northlandban megismert kalandok után, és kedvenc viking hősünk, Bjarni ismételten a gonoszok karmai közül próbálja megmenteni az emberiséget. Hogy ez sikerül-e neki, meglátjuk a következő év elején. Addig be kell érnünk néhány képpel.