Counter-Strike: Condition Zero - egyjátékos üzemmód is

Még magának a Half-Lifenak a népszerűségét is megközelítette a modból "kinőtt" Counter-Strike, mellyel kapcsolatban tán csak azt kifogásolhattuk, hogy nincs benne egyjátékos mód. A megoldás nem várat már sokat magára, hisz jövő márciusban érkezik a Condition Zero kiegészítő.

A leglényegesebb újítás tehát egyértelműen az egyjátékos mód bevetése. A szingli hadjáratot a fejlesztők Tour of Dutynak keresztelték el, és a játék elején kiválaszthatjuk a harcokban részt vevők szintjét. Ez nemcsak az ellenségekre, hanem a saját csapattársainkra, illetve segítőinkre is vonatkozik, így alacsony szintet választva mindenképpen mi válunk főszereplővé. Nehezebb fokozatot választva eleinte megtehetjük, hogy megbújunk, és megvárjuk, míg társaink intézik el az ellenséget, de ez visszafelé is elsülhet, mert ha az ellen győz, akkor könnyen egy sereg tápos bottal találhatjuk szembe magunkat.

Ami ezeket a társakat illeti, ezúttal nem játékostársaink, hanem a mesterséges intelligencia irányítja őket. Aki játszott a Chaserrel, most bizonyára idegesen kezdett rángatózni, hisz abban a programban a csapattársakat nyugodtan nevezhettük kerékkötőnek. A Condition Zeroban ezzel szemben a pótkocsik nagyon ügyesen használják ki a terep lehetőségeit, még véletlenül sem mészároltatják le magukat az ellenséggel, vagy ne adj' isten, a játékossal, és a megfelelő helyen és időben a megfelelő fegyverhez nyúlnak.

A csapatot a játékos irányítja, a hasonló, sqad based játékokban megszokott parancsokat felhasználva. A társak kérésünkre, vagy időnként maguktól is jelentést adnak a helyzetről, egészen pontosan azokról az eseményekről, melyek előttük zajlanak. A sikerhez elengedhetetlen a csapat megtartása, úgyhogy tartózkodjunk az olyan parancsoktól, melyek huzamosabb időre széthúzzák a gárdát. Megfigyelhetjük például, hogy ha egy, a csapatunkba tartozó katona elszakad társaitól, és erős ellenfelek gyűrűjébe kerül, nem próbál meg az utolsó csepp véréig küzdeni értelmetlenül, hanem igyekszik kiszabadulni, és megtalálni a többieket.

A Condition Zeroban több új fegyverrel is találkozhatunk, melyeket a fejlesztők fokozatosan helyeznek majd át a többjátékos módba is. A szingli küldetésekben kezünkbe kaphatjuk a sokak kedvencének számító LAW rakétavetőt, a Galil, Clarion és a FAMAS puskákat, de felszerelésünkbe tartozik a televízióban látott rendőrségi bevetésekről megismert átlátszó rohampajzs, illetve a különféle optikák is.

Az említett Tour of Duty kampány tizenkét missziót tartalmaz, melyek során összesen tizennyolc pályát járhatunk be. E térképek között lesznek ismerősek a Counter-Strike veteránoknak - Aztec, Italy, Inferno -, de ezek a mapek is kellően átdolgozásra kerültek, hogy jobban illeszkedjenek az egyjátékos küldetések sorába. Az új térképek között találkozhatunk érdekes helyszínekkel, így például egy stadionnal is, mely pályák valóság hűbb geometriával, és részletesebb textúrákkal készültek.

Éppenséggel lesz konkurenciája a Condition Zerónak, de talán nem kell annyira sok kemény ellenféllel megküzdenie, mint az várható lett volna, hiszen sem a Chaser, sem a Chrome, sem a Will Rock nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. De még ha be is jöttek volna ezek az FPS-ek, a Counter-Strike sikerét figyelembe véve a Condition Zeronak akkor sem kellett volna feltartott kézzel a ringbe lépnie.

KAPCSOLÓDÓ CIKK