Újból felmentették az állítólagos DVD-hackert

Vágólapra másolva!
Egy norvég bíróság felmentette a DVD-k illegális másolására szolgáló eszköz fejlesztésével vádolt fiatalt. A felperesek egyelőre nem nyilatkoztak a per továbbviteléről.
Vágólapra másolva!

A 20 éves Jon Johansen ellen folyó perben hétfőn már másodszor született felmentő ítélet. A nemzetközi sajtóban sokszor csak DVD Jon-ként emlegetett fiatal 1999-ben készített, majd az interneten publikált egy, a DVD-k másolásvédelmének feltörésére alkalmas linuxos alkalmazást.

Az ügyben eljáró norvég bíróság először az idei év januárjában találta ártatlannak Johansent. Az indoklás szerint a vád nem bizonyította, hogy a fiatal törvénysértést követett el. A per során Johansen azzal védekezett, hogy a DeCSS elnevezésű szoftvert önmaga számára fejlesztette ki, mindössze azért, hogy megvásárolt DVD-korongjait linuxos számítógépén is nézni tudja. Mivel nem bizonyosodott be, hogy a norvég tinédzser mások számára is elérhetővé tette az alkalmazást, ezzel segítve a filmek illegális másolását, a bíróság a vádat ejtette.

A felperes amerikai mozgókép szövetség (MPAA) ekkor fellebbezett, a bíróság azonban az ügy újratárgyalása után ismét csak nem találta megalapozottnak a vádat. Az MPAA egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy fellebbviteli bíróság - jelen esetben a norvég legfelsőbb bíróság - elé viszi e az ügyet - tudósított a CNet hírmagazin.