Vágólapra másolva!
Igazán aktuális egy olyan program, mely a közel-kelet egyik forrásban lévő pontját, Irakot vetíti elénk. A Desert Strom folytatásában az öbölháború helyszínére térhetünk vissza, szembeszállva Szaddam Husszein erőivel.
Vágólapra másolva!

2002-ben jelent meg a Conflict: Desert Storm, mely természetesen a kilencvenes évek elejére, az öbölháború hadműveleteihez repítette vissza a játékosokat. Az amerikaiak győzelme nem volt teljes, mely maga után vonta azt az inváziót, mely Szaddam Husszein rendszerének megdöntését eredményezte. A Gotham fejlesztői napra készek szerettek volna maradni, minek eredményeként megszületett a játék folytatása, a Conflict: Desert Storm II - Back to Baghdad, mely ugyan ismét az 1991-es hadjáratra összpontosít, de legalább a térség problémájával foglalkozik.

A folytatásban mintegy tíz küldetést kell teljesítenünk a végső sikerhez. Minden missziónak megvannak a maga egyedi céljai, és ezen célok eléréséhez négy, különlegesen kiképzett katonát választhatunk vagy a Delta Force, vagy a brit SAS kötelékeiből. Mindegyik embernek van egy különleges fegyvere - van, aki távcsöves puskájával okoz nehéz perceket az ellenségnek, van, aki a robbanószerek specialistája, megint más pedig hatalmas géppuskájával okoz károkat.

A missziók során tetszőlegesen váltogathatunk a csapat tagjaival. Mindig az aktuális ember a parancsnok, vagyis őt vezérelve adhatunk parancsot a társaknak. A parancsok egyszerűek, de hatékonyak: fedezz, közelítsd kúszva az ellenséget, rohamozz, vonulj vissza, stb. Ezeket az utasításokat egy-egy tagnak, vagy akár az egész osztagnak is kiadhatjuk. Sajnos az társaink, vagyis a mesterséges intelligencia nem ragyog valami fényesen, így hajlamosak katonáink öngyilkos módon elhagyni fedezékeiket, úgyhogy talán túlságosan is rászorulnak a pásztorkodásunkra.

A játék konzolokra is megjelent, és mint a legtöbb konzol-PC-s átirat esetében, most is kikerült az automatikus célzás, vagyis "kézzel", illetőleg egérrel kell megcéloznunk áldozatainkat. Mivel az egér kicsit lassan reagál, ez komoly nehézséget jelenthet, de idővel megszokható. Sokkal kevésbé megszokható a járművek irányítása. Bizonyos küldetésekben tankokat és egyéb harci szekereket navigálhatunk, pontosabban csak navigálhatnánk, hogyha azok hajnaldóak lennének valamilyen normális fizika szerint közlekedni. Ezzel szemben teljes energiánkat leköti, hogy egyáltalán arra menjen a gép, amerre mi szeretnénk, úgyhogy az ellenség kilövésére már nem is marad energiánk.

A PC-s verzió természetesebben szebb, részletesebb a konzolosnál, ámde egyáltalán nem sorolható a legszebb programok közé. A háttér objektumai ugyan igen részletesek, és nem is estek a fejlesztők a "túlszínezés" hibájába sem, de a mosoly hamar lehervad arcunkról, hogyha megpillantjuk az ellenség katonáit, nem is beszélve saját embereinkről.

A hanghatások ezzel szemben kiemelkedősek, különösen azok számára, akik rendelkeznek olyan hangkártyával, illetve speakerekkel, melyekkel ki tudják aknázni a Dolby Digital lehetőségeit. Zene ugyan van, de teljesen háttérbe szorul a fegyverek dübörgése, a robbanások, és egyéb harctéri effektusok mellett. A missziók előtt a feladatokat nemcsak olvashatjuk, hanem meg is hallgathatjuk, de jobban járunk az olvasgatással...

A Desert Strom II egészen bizonyosan nem lesz az év akciójátéka, de az első rész fogadtatása után ezt aligha várta bárki. A program persze nem rossz, de túl kevés újdonságot tartalmaz ahhoz, hogy ezek ellensúlyozzák a nem túl nagy, ámde kellemetlen hiányosságokat. Ha legalább a Szaddam Husszein uralmának megdöntésére irányuló offenzívát, vagy az egykori államfő elfogására tett kísérleteket vették volna elő, tán az értékelés is jobb lenne, így azonban sokkal inkább tűnik a program kiegészítőnek, mint folytatásnak.

Rendszerkövetelmény:

RAM128 Mbyte RAM
HDD1.5 GB
VGA32 MB VRAM