Tudnivalók a telefonszám-hordozhatóságról

Vágólapra másolva!
Január végén az első váltás megvalósulásával gyakorlatban is életbe lép a vezetékes telefonszámok hordozhatósága. A törvény szerint az átállás legfeljebb 15 napot vehet igénybe, a mobiltulajoknak azonban májusig még várniuk kell a számhordozás lehetőségére.
Vágólapra másolva!

Január első napjaiban megtörtént az első számhordozási igény bejelentése, melynek értelmében száz üzleti fővonal előfizetése került át egy új szolgáltatóhoz - áll az év végén megszűnt Hírközlési Felügyelet utódszervének, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közleményében. Az úgynevezett földrajzi számhordozhatóság azt jelenti, hogy a helyhez kötött telefonvonal előfizetését az előfizető átviheti más szolgáltatóhoz, ha számára kedvezőbb díjcsomagot rendelhet meg. Ma még nem ismert, hogy hányan fogják igénybe venni az új lehetőséget, az azonban bizonyosnak tűnik, hogy a telefonszolgáltatók első körben az üzleti előfizetők számára kínálnak majd a korábbinál kedvezőbb díjakat - hangsúlyozta Gosztony Géza, az NHH azonosítószabályozási osztályának vezetője.

A Nemzeti Hírközlési Hatósághoz beérkezett adatok szerint január 22-én valósul meg első alkalommal, hogy egy hazai vezetékestelefon-előfizető - korábbi hívószámának megtartása mellett - új szolgáltatót vesz igénybe. Érdemes szem előtt tartani, hogy a hordozhatóság fogalma félrevezető lehet: az ügyfél vezetékes szolgáltatóját cserélheti le úgy, hogy száma közben nem változik, azonban nem érvényes akkor, ha az előfizető új lakhelyre költözik.

Határidők

A január 1-én életbe lépett Elektronikus Hírközlési Törvény a vezetékes szolgáltatók számára év elejétől kötelezővé teszi a telefonszámok hordozhatóságának biztosítását. A törvény szerint a mobilszolgáltatók ennek gyakorlati lehetőségét május 1-től kötelesek megteremteni.

Közlése szerint a hatóság formálisan nem értesül arról, hogy a szolgáltatók milyen ajánlatokkal próbálják az előfizetőket magukhoz átcsábítani. Sőt, hivatalosan azt sem jelentheti be, hogy az előfizető mely szolgáltatót "hagyta el", mely más társaság kedvéért. Mindössze a hordozott számok mennyiségét közölheti. E szerint január első két hetében két bejelentés érkezett: száz, majd ismét száz üzleti előfizetői vonal átirányításáról rendelkeztek a szolgáltatóknál. Összesen tehát kétszáz hordozott telefonszám lesz hamarosan a vezetékes távközlési hálózatokon belül. Ehhez kapcsolódik a hír, miszerint az első "éles" telefonszám-átvitel a GTS-Datanetnél történik meg, ezt a szolgáltató január elején közleményben tudatta


Gyakorlati tudnivalók a számhordozással kapcsolatban

Miként kell hozzálátni a vezetékes számhordozás bejelentéséhez, ha az előfizető eldöntötte, hogy a hazai vezetékes szolgáltatók közül melyik kínál a számára legelőnyösebb díjcsomagot? Egyetlen változásbejelentő űrlapot kell kitölteni az új szolgáltató ügyfélszolgálatán. A többi a telefontársaságok feladata. A törvényi előírások három napot adnak az új szolgáltatónak arra, hogy a változást a régi szolgáltató számára jelezze. A régi szolgáltatónak ugyancsak három napon belül kell eldöntenie, hogy a számhordozás megindítható-e. (Ha az előfizetőnek számlatartozása van, akkor azt először ki kell egyenlítenie.) Ezt követően a két szolgáltató együttműködve elvégzi a szükséges műszaki tennivalókat a hálózatokban. A teljes átállás - a bejelentéstől számítva - legfeljebb tizenöt napot vehet igénybe. A számhordozás lebonyolításához szükséges új irányítási információ megadásával kapcsolatos minden adatot rögzít a Központi Referencia Adatbázis, melyet az NHH tart fenn és működtet. Ennek az adatbázisnak az állományát a szolgáltatók áttöltik saját rendszerükbe, ezzel irányítják a hordozott számokra érkező hívások célba jutását. Jelenleg ez a műszaki megoldás terjedt el a telefóniában, és mindaddig ez a rendszer fog működni, ameddig újabbat nem vezetnek be.

A számhordozás hazai felfutását a szakemberek a későbbiekre várják, akkorra, amikor már a mobilszámok is továbbvihetőek lesznek a szolgáltatók között. Fontos tudnivaló, hogy ezért a szolgáltatásért az előfizetőknek nem kell fizetniük.