Matáv: az első megállapodás számhordozásról

Vágólapra másolva!
Megkötötte első számhordozásról szóló megállapodását a Matáv: ennek keretében egy, az Invitel körzetében székelő vállalat veszi igénybe a telefontársaság szolgáltatásait.
Vágólapra másolva!

A szerződés értelmében a Dél-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Rt. korábbi telefonszámát megtartva a Matáv szolgáltatásait veszi igénybe. A cég eddig az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt., korábbi nevén a ügyfele volt - derül ki a Matáv közleményéből.

Az idén január 1-jétől vált lehetővé Magyarországon a számhordozhatóság, azaz ha az előfizető telefonszolgáltatót vált, meglévő telefonszámát megtarthatja. A jogszabályi előírások szerint a szolgáltatót váltani szándékozó ügyfélnek a választott új szolgáltatónál kell jelentkeznie igényével. Ezután a szolgáltatók intézik tovább az átadás-átvételt egymás és az adatcserét a hatóság üzemeltetésében lévő központi adatbázis között. Az előfizető átadására 15 munkanap áll a szolgáltatók rendelkezésére, amennyiben az átvevő szolgáltató hálózata ki van építve az előfizetőig.

A Matáv már 2003 elején megkezdte a felkészülést a számhordozhatóságra. A fejlesztésekre fordított összeg tavaly elérte a 1,5 milliárd forintot. A közlemény szerint a Matáv továbbá igyekszik a földrajzi értelemben vett számhordozhatóságot is elősegíteni úgy, hogy ha egy ügyfél szolgáltatót nem kíván váltani, viszont ugyanazon körzeten belül máshova költözik, akkor is megtarthassa korábbi telefonszámát.

Az [origo]-t kiadó Axelero Internet Rt. tulajdonosa a Matáv Rt.)