Nyár elején frissül az Office 2003

Vágólapra másolva!
A Microsoft pénteken bejelentette, hogy Office 2003 nevű irodai programcsomagjához június végén fogja kiadni az első szervizcsomagot.
Vágólapra másolva!

A szoftveróriás tavaly októberben bocsátotta útjára irodai programcsomagjának legújabb, Office 2003 nevű verzióját. A Microsoft általában fél évvel egy adott alkalmazás megjelenését követően szokott megjelentetni ún javítócsomagokat, amelyek a szoftverben lévő esetleges hibákat hivatottak orvosolni. Ezek a javítócsomagok az összes korábban kiadott patch-et is tartalmazzák.

A debütálást követő 3 hónapban az új Office-ben aránylag kisszámú szoftverhibát találtak, így az ehhez kiadott első javítócsomagot (service pack 1) csak június vége tájékán teszik majd elérhetővé - közölte a Microsoft. Szakértők szerint az első szervizcsomag kiadása azért bír nagy jelentőséggel a Microsoft szoftverei esetén, mert egyes nagyvállalati ügyfelek - megbízhatósági szempontból - csak ennek kiadását követően váltanak az újabb szoftververzióra.