Postal2 - multiplayerben is

Aligha vitás, hogy a legvéresebb játék címéért a legnagyobb eséllyel a Vice City, illetve a Postal szállhat ringbe. Az utóbbi program némi előnyre tehet szert a "vérengzésben", mivel megjelent multiplayeres kiegészítője, a Share the Pain.

Na igen, nem minden alap nélkül mondhatják a Zoo Tycoon kaliberű játékok kedvelői, hogy bőven elég volt a gép ellenében gázolni a vérben, más se kellett, minthogy ugyanezt egymás ellen is tegyük. De a Running with Scissors nem az ő véleményükre alapozza üzletpolitikáját, és bizony elkészítette a többjátékos Postal 2-t, a Share the Paint.

Függetlenül attól, hogy az újítás a többjátékos módban nyilvánul meg, a játékból nem vágták ki az egyjátékos lehetőséget sem, ami nem meglepő, ha azt vesszük figyelembe, hogy az eredeti tervek szerint a kiegészítőt ingyen tölthették volna le a Postal 2 tulajdonosok. Ami a szingli kampányt illeti, szinte alig találkozhatunk változással az eredeti játékhoz képest. A főszereplő ezúttal is a Postás Pasas, aki mindennapi tevékenysége során keveredik bele veszélyes helyzetekbe. Az első napon még elkerülhetjük a vérontást, hisz csupán a fizetésünket kell felvennünk, és vásárolnunk rajta egy karton tejet, később azonban nem fogjuk megúszni a gyilkolást sem.

Az eredeti Postal 2 egyik igen kellemetlen hibája volt, hogy a meglehetősen kis szegmensekre osztott Paradise városában az egyes kerületek közötti áthaladásokat hosszas töltögetés előzte meg. A Share the Painben némileg csökken a várakozási idő, de még mindig idegesítően hosszasan kell az asztalon dobolnunk. A probléma különösen kellemetlen, hisz ne feledjük, a hangsúly a többjátékos részen van. Paradise városa ráadásul még ki is bővült néhány újabb térséggel, melyek persze nem töltődnek be gyorsabban, mint az eredeti kerületek.

A multiplayeres postázás legnagyobb vonzereje mindenképpen a váratlanságban van. Az eredeti programban ugyebár nem volt túlságosan nyerő, ha fegyvereinket lóbálva rohangáltunk az utcán, és ezt nagyjából a rosszfiúk is figyelembe vették, vagyis többé-kevésbé kiszámítható volt, hogy mikor lesz szükség az emlékezetes napalm ágyúra, vagy a rothadó tehénfejre. Ha azonban több emberi társunk rohangál az utcákon, egyáltalán nem mehetünk biztosra, hogy a következő sarkon nem kapunk némi ólmot az arcunkba.

Összesen négy többjátékos mód közül választhatunk, és a beépített szerverböngésző segítségével könnyen találhatunk játékostársakat. Hogyha mi vagyunk a "vendéglátói" egy játéknak, gép vezérelte botokat is elhelyezhetünk a pályákon, megnehezítve a társak, és persze saját életünket. A négy mód közül a deathmatch és a tem deathmatch aligha szorul bemutatásra, és a snatch mód sem különbözik sokban a megszokott capture the flagtől. A differencia az, hogy a zászlót ezúttal egy malacháton lovagló hölgy személyesíti meg - mit ne mondjunk, tipikus Postalos ötlet. A negyedik játéklehetőség a grab, melyben a pályán elhelyezett power-upok felszedegetése a feladat. Összesen tizenkét olyan pálya, vagyis városrész van, melyeket a többjátékos módban is felhasználhatunk, ami nem sok, de ezek szinte az egész, egyjátékos módban bebarangolt várost magunkban foglalják.

A grafika és a hanghatások terén szintén ne várjunk túl sok változtatást, ami egyáltalán nem meglepő, hisz nem nyúltak a motorhoz a fejlesztők. A játék így továbbra is kétarcú, mind a grafika, mind a zene területén. A külső helyszínek, utcák, sikátorok igen impozánsan festenek, de a belső terek meglehetősen sivárak, és túl színesek. A fegyverek hangjai, illetve az áldozatok sikolyai megadják az alaphangulatot, a Postás szövegénél viszont leginkább kikapcsolná az ember a hangszórókat.

Abba most ne menjünk bele, hogy szükség van-e olyan véres játékokra, mint amilyen a Postal sorozat, de az kétségtelen, hogy a sikerhez manapság egy akciójátéknak feltétlen ildomos tartalmaznia többjátékos módot, ami mindenképpen alátámasztja a Share the Pain létjogosultságát.

Rendszerkövetelmény:

Processzor P3 733
RAM 128 Mbyte RAM
HDD 1.5 GB
VGA 32 MB VRAM



Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK