Az Arkane is megszerezte a HL-2 motort

Vágólapra másolva!
Immár a második fejlesztőcsoportként az Arkane Studios is megszerezte a Valvétól a Half-Life 2 motorja felhasználásának jogait. Hogy mely Arkane-program lesz az első, mely erre a motorra épül, egyelőre még nem ismeretes.
Vágólapra másolva!

Igazán elmondhatjuk, hogy nem került rossz kezekbe a Half-Life 2 motorja, miután a source enginet megszerző Arkane Studios nevéhez olyan sikeres alkotások fűződnek, mint például az ARX Fatalis. A motor felhasználása nagyon kényelmessé teszi a munkát, és lehetőséget ad a fejlesztőknek, hogy minden erejükkel a játékra koncentráljanak - üdvözölte a Valvével kötött szerződést Raphael Colantino, az Arkane képviseletében. Hogy mi lesz az első játék, mely az Arkane stúdiójából gördül elő, s mely a Valve motorjára épül, még az ismeretlenség homályába vész, de reméljük, hogy mielőbb megjelennek részletesebb információk a fejlesztéssel kapcsolatban.