Gary Grigsby háborúja közeleg

Vágólapra másolva!
Még a 2004-es évben elkészül a 2by3 Games a Gary Grigsby's World at War című körökre osztott stratégiai játékkal, melyben négy kampányban próbálhatjuk meg átírni a második világháború 1940 és 1943 közé eső történetét.
Vágólapra másolva!

Egy újabb programmal bővül a második világháborút bemutató játékok sora az idén - jelentette be a Matrix Games. Az eddig meglehetősen névtelen 2by3 Games játéka, a Gary Grigsby's World at War az 1940 tavasza, és 1943 nyara közé eső időszakot eleveníti fel. Összesen négy, történelmileg hiteles hadjáratban próbálhatjuk meg győzelemre vezetni a német, a szovjet, a japán, a szövetséges és - talán némi meglepetésre - a kínai seregeket. Minden egyes oldalnak tizenöt hadi egység áll rendelkezésére, melyek mellett az ellátásért, illetve az infrastruktúra kiépítéséért felelős unitok is serénykednek. A katonai egységek mindegyike nem kevesebb, mint tizennégy különféle fejleszthető tulajdonsággal bír. A játék nem tűnik félnapos szórakozásnak, hisz a világ térképét a fejlesztők háromszázötven meghódítandó területre osztották fel.