Tavasszal érkezik a Sharp csúcsmobilja

Vágólapra másolva!
Március közepén a Vodafone kínálatában jelenik majd meg Magyarországon a Sharp GX30 jelű új mobiltelefonja, amelynek érdekessége, hogy nagyfelbontású, 1 megapixeles digitális kamerával rendelkezik.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A mobilcég közleménye szerint a széthajtható kivitelben készülő GX30-as az első olyan GSM-készülék az európai piacon, amely 1 millió pixel (858x1144 pixel) felbontású digitális kamerával rendelkezik, amely mozgókép felvételére is használható. A mobil integrált fényképezőjével olyan minőségű fotókat lehet készíteni, amelyekből akár már normál méretű papírnyomatok is készíthetők.

A Sharp GX30-as további újdonsága, hogy kijelzője több mint 260 ezer színárnyalat megjelenítésére képes, ami négyszer jobb képminőséget biztosít, mint az előd GX20-as modell, amely szintén remek LCD-jéről volt ismert. A mobil külső kijelzője 65 ezer színárnyalatot tud megjeleníteni, felbontása azonban csupán 64x96 képpont. A háromsávos mobil tömege 100 gramm, memóriája SD-kártyákkal bővíthető, melyek segítségével akár MP3-lejátszóként is lehet használni. A készülék támogatja a GPRS adatátvitelt, a multimédiás üzenetküldést, WAP-böngészésre is alkalmas, továbbá Java programokat is tud futtatni, és támogatja a Bluetooth szabványt is. A gyártó közlése szerint 200 perces beszélgetési s 220 órás készenléti időt tud biztosítani.