Hamarosan jön a Beyond Divinity demo

Vágólapra másolva!
Már tényleg csak néhány napot kell várnunk, hogy testközelből megismerkedhessünk a Beyond Divinityvel, a Diablo-klónok királyának számító Divine Divinity kiegészítőjével. A bemutató megjelenését a Hip és a Larian Studios március harmadikára, szerdára ígéri.
Vágólapra másolva!
A fejlesztő honlapjahttp://www.larian.com

Van még olyan játékos, aki nem végzett a Divine Divinity valamennyi küldetésével? Nem kell szégyenkezni, bátran bevallhatjuk, ha igen, hisz a játék világa önmagában is méretes, nem is beszélve a temérdek kis küldetésről, mely a végtelen dungeonok mélyére küldi kedvenc hősünket. Az ígéreteknek megfelelően áprilistól azon játékosok sem fognak unatkozni, akik történetesen már átrágták magukat a Larian programján, mivel ekkorra várható a Beyond Divinity megjelenése. A kiegészítővel, illetve az abban bemutatásra kerülő újdonságokkal kapcsolatban számos hír látott napvilágot, és szerdán magunk is meggyőződhetünk, hogy ezek közül melyek tűnnek kacsának. Erre a napra ígérte meg ugyanis a fejlesztőcég, hogy elérhetővé teszi a program hivatalos demóját, mely angol, német és francia nyelven is elérhető lesz, és az addonba került kalandok első néhány fejezetén vezeti keresztül az akció-szerepjátékok rajongóit.