Pannon-lefedettség nélkül maradhat Szentendre

Vágólapra másolva!
A helyi önkörmányzat az egyik szentendrei adótornya kikapcsolására kötelezte péntektől a Pannon GSM mobilszolgáltatót. Az önkormányzat szerint a vállalat nem kért engedélyt a torony telepítéséhez. A Pannon GSM kijelentette, hogy ugyan a torony telepítése nem engedélyköteles, de a szükséges engedélyek megszerzéséig kikapcsolja az állomást. A Pannon GSM szolgáltatásának minősége várhatóan rosszabb lesz Szentendre környékén. 
Vágólapra másolva!

A társaság közleménye szerint a szentendrei polgármesteri hivatal a Pannon GSM Izbég, Püspökmajor, Szentlászlói út, Pismány területét kiszolgáló bázisállomásának kikapcsolását rendelte el. A határozat értelmében a mobilcég március 12-én, pénteken, délelőtt 11-kor lekapcsolja a körzet mobiltelefon-felhasználóit kiszolgáló állomásokat, így a Pannon GSM szolgáltatásai a határidőt követően a körzetben nem, vagy csak részlegesen lesznek hozzáférhetőek.

Az önkormányzat szerint a mobilszolgáltató engedély nélkül üzemeltette az adótornyot. A Pannon GSM kijelentette, hogy az adótorony telepítése nem engedélyköteles, de mivel nem akar összetűzésbe kerülni az önkormányzattal, kikapcsolja az adótornyot, amíg a szükséges engedélyeket beszerzik.

Az önkormányzat péntek esti közleményében már azt írta, hogy "várhatóan a Pannon szolgáltatás folyamatos lesz". Az önkormányzat kijelentette, hogy mihelyst a Pannon GSM benyújtja a szükséges engedélyeket, visszakapcsolhatja a tornyot.

Az adó egészségügyi, környezeti hatásáról lakossági fórumot tartottak a napokban Szentendrén, s a Pannon ígéretet tett bizonyos újabb mérések elvégzésére, ami nem történt meg - írja az önkormányzat polgármestere a Pannonnak címzett és az MTI-nek is eljuttatott levelében. Péntek délelőtt az [origo] megkeresésére a mobilcégnél megerősítették, hogy a szentendrei önkormányzattal történő tárgyalások nyomán valószínűleg nem kell majd kikapcsolniuk a helyi bázisállomásokat.