50 millió zeneszámot adott el az Apple

Vágólapra másolva!
Eredeti tervei szerint 100 milliót szeretett volna, de indulása óta eddig több mint 50 millió darab digitális zenészámot értékesített az Apple internetes zeneboltjában.
Vágólapra másolva!

Az Apple tavaly április végén indította be iTunes Music Store nevű online zeneboltját, amelyből az amerikai vásárlók 99 centes egységáron tölthetnek le zenefájlokat az áruház több százezres katalógusából. A cég statisztikái szerint egy átlagos héten az észak-amerikai netezők 2,5 millió darab zeneszámot vásárolnak meg és töltenek le a rendszerből.

Az iTunes beindításakor a cég vezetői még úgy vélekedtek, hogy egy év alatt 100 millió zeneszámot is értékesíthetnek majd az online üzletben. Az első év végének közeledtével azonban már a tavaly év végén világosan látszott, hogy mindez nem teljesíthető. A cég közleménye szerint a vezetőség mégsem csalódott az elért értékesítési eredménnyel, mivel fő célkitűzésük az volt, hogy szolgáltatásukkal piacvezető pozícióra tegyenek szert, ezt pedig sikerült megvalósítani.

Az Apple zeneboltjának mintájára egy tucat konkurens cég kezdett hasonló vállalkozásba, ám ezek még gyengébb értékesítési eredményekről számolhattak be, mint az Apple. A társaság fő riválisa, a tavaly ősszel fizetős zeneboltként újraindult Napster csupán februárban érte el az 5 milliós eladási számot. A rivális Musicmatch nem publikálta értékesítési adatait, de elemzők szerint a cég eladásai nagyjából megközelítik a Napsteréit.