Párkeresésben is besegít a mobil

Vágólapra másolva!
Az egyedülállók a jövőben nyugodtan mobiltelefonjukra bízhatják a partnerkeresést: egy új megoldás segítségével amint az "igazi" elmegy mellettük, a telefonon megjelenik a kiválasztott fényképe és a róla szóló fontosabb tudnivalók.
Vágólapra másolva!

A bostoni Massachusetts Institute of Technology egyetem média-laboratóriumában kifejlesztett szoftver neve Serendipity - vagyis szerencsés véletlen -, s célja, hogy lehetővé tegye a kábel nélküli partnerközvetítést. A New Scientist című brit tudományos magazin az erről szóló beszámolójában megállapítja, hogy a program elve viszonylag egyszerű. A szolgáltató betárolja a megálmodott partner személyes adatait, s ha két regisztrált személy adatai kölcsönösen megfelelnek a vágyálmoknak, és az illetők véletlenül egyazon helyiségben tartózkodnak, akkor a telefonok egy jelre kapcsolatba lépnek egymással. A program kidolgozói elmondták: céljuk az volt, hogy a műszaki eszközök segítségével folyó partnerkeresést a lehető legnagyobb mértékben közelítsék az ismerkedés természetes és véletlenszerű voltához, vagyis ahhoz, ahogyan két ember normális körülmények között ismeretséget köt egymással.

A Serendipity működése bluetooth eljárásra épül, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó mintegy tíz méteres körben kapcsolatba lépjen a hasonló technikával felszerelt eszközökkel. A program kétpercenként egyszer keresi a többi bluetooth-jelet, s ha talál ilyet, kölcsönösen elküldi az eszközök tulajdonosainak adatait. Egyezés esetén mindketten jelzést kapnak, s máris létrejöhet a "véletlen" találkozás.