Internetes tanfolyam idősek számára

Vágólapra másolva!
Internettanfolyam indult nyugdíjasok számára a budapesti Őrmezői Közösségi Házban. A nyugdíjasokat ugyanúgy foglalkoztatja az internet világa, mint a fiatalabbakat - derül ki abból az érdeklődésből, amellyel az ingyenes képzés hírére reagáltak a XI. kerületi nyugdíjasok.
Vágólapra másolva!

Már tavaly nyáron indult egy ilyen tanfolyam, akkor 25-en jelentkeztek rá, és senki sem morzsolódott le - tudta meg az MTI munkatársa Molnár Gyula XI. kerületi polgármestertől. A kerületi újságban megjelent felhívásra most 250-en jelentkeztek, a legidősebb tanuló 93 éves.

A nagyik - hiszen többségében idős hölgyek szeretnének megismerkedni a számítógépekkel és a világhálóval - 25 órás tanfolyamon sajátíthatják el az elektronikus levelezést és az internetes böngészést, a képzés költségét pedig a kerületi önkormányzat állja.