Teszt: Lumix kompakt fényképezőgépek

Vágólapra másolva!
Szó szerinti színes külső, egyszerű kezelés és a szokottnál kissé magasabb árfekvés jellemzi a Panasonic új kompakt digitális fényképezőgépeit. A két legújabb, 3 és 4 megapixeles Lumix-modellt teszteltük.
Vágólapra másolva!

Általánosságban elmondható, hogy a Panasonic Lumix márkanevű digitális fényképezőgépei az átlagnál magasabb minőséggel próbáljak elnyerni a vásárlók kegyeit. Igaz, a most bemutatásra kerülő DMC-FX1, illetve DMC-FX5 jóformán csak a Leica optikának és külsejének, illetve kezelhetőségének köszönhetően emelkedik ki valamelyest az átlagos kompaktok közül. Ez tulajdonképp nem is meglepő, hisz a japán híradástechnikai óriás nagyjából ezt az utat követte, vagyis technikai paramétereit tekintve teljesen átlagos, sőt néha gyenge gépeket stílusos, jó külsővel, barátságos kezelőfelülettel látott el, ráadásul a kamerák kidolgozása is kifejezetten jó minőségű. Persze az imént említettek és a Leica optikák árát meg is kérik, a Lumix gépek általában jelentősen drágábbak hasonló tudású társaiknál.

Az FX1 és az FX5 sem mutat semmi rendkívülit, teljesen átlagos kompaktok, A kisebbik modell felbontása 3, a nagyobbé pedig 4 megapixel. Más eltérést nagyon nem is találunk a két modell közt. Mindkettőben a Leica háromszoros átfogású zoomoptikája található, érdekesség a ma még nem annyira elterjedt, bár nem is ritka képstabilizátor, melynek köszönhetően kevesebb bemozdult felvétel készül.

Forrás: [origo]
Panasonic Lumix FX1 és FX5


A kamera vezérlése sem nyújt többet kategóriában megszokottól, vagyis jóformán semmi sem állítható közvetlenül. Persze ez inkább a tapasztaltabb fotósokat zavarhatja, hiszen a kezdőknek, illetve a csupán emlékképeket készítőknek sokszor könnyebb az automata gépek használata. Pont nekik került a gépbe több tematikus felvételi program is, mint a portré, tájkép, éjszakai stb. Azért némi lehetőség van az ügyeskedésre is, hiszen spotmérés és expozíciókorrekció is alkalmazható, valamint a fehéregyensúly és az érzékenység is szabályozható közvetlenül. De a felvételek színével is játszhatunk, vagyis készíthetünk meleg, illetve hideg színvilágú képeket, vagy akár fekete-fehér fotókat is.


Tekintse meg tesztképeinket! (Lumix FX1 és FX5)

A kifejezetten jó minőségű LCD kijelzőn felvételi és lejátszási módban is megjeleníthető a hisztogram (a képen található sötét és világos részek arányát mutató grafikon), mely sokat segíthet helyesen exponált képek készítésében. A komponálást segítendő egy rács is megjeleníthető a kijelzőn, melynek köszönhetően a függőleges és vízszintes megtalálása jóval egyszerűbb.