Végleges kizárás az UT 2004-csalóknak

Vágólapra másolva!
Drasztikus lépésre szánta el magát az Epic és az Atari: nem csak egy bizonyos időre, hanem egyszer és mindenkorra kizárja a játékból azokat a csalókat, akik tisztátalan eszközökkel próbálnak meg előnyt szerezni a nemrég megjelent akcióprogramban, az Unreal Tournament 2004-ben.
Vágólapra másolva!

Amint egyre jobban elterjednek az olyan programok, melyekben az interneten keresztül barátainkkal vagy idegen társakkal is játszhatunk, egyre nagyobb gondot jelentenek azok a felhasználók, akik csalnak, vagyis jogtalanul tüntetik el a fog of wart, jutnak halhatatlansághoz, vagy szerzik meg az összes létező fegyvert már a meccsek elején. Az Atari kifejezetten azt ígérte, hogy az Unreal Tournament 2004 esetében nem lesz csalás, lévén beépítenek a játékba minden létező csalás ellen védő rendszert, a szervereket mégis megtámadták a tiszta játékot túl nagy falatnak tartó gamerek. Egy, az Atari fórumán megjelent bejegyzés szerint a kiadó nem kukoricázik, hanem véglegesen kizárja a csalókat, akik ezután hiába próbálnának belépni a programba! Hogy ez a lépés mennyire riasztja majd el a cheatereket, az elválik, mindenesetre bizonyosan elősegíti a tiszta szórakozást.