Az Accenture és az Axelero 2004-ben is támogatja a Cisco Hálózati Akadémiát

Vágólapra másolva!
A Cisco Systems hat éve elindított nonprofit Cisco Hálózati Akadémia (CNA) Programjának eddigi gyors bővülése 2004-ben is tovább folytatódik. A Cisco Systems Magyarország által nyújtott támogatás mellett az Accenture az idei  évben 10 millió forintot, míg az Axelero Internet 3 millió forintot fordít a Cisco Hálózati Akadémia Programra.
Vágólapra másolva!
A Hálózati Akadémia oldalahttp://www.cisco.com/hu/cnap

Az IT-munkaerőhiány csökkentésének egyik hatékony módja a vállalati szektor közvetlen szerepvállalása, amelynek keretén belül a magánszféra a közoktatási intézményekkel szorosan együttműködve dolgozik a közös célok eléréséért. Erre az elgondolásra épül a CNA program is, amelyben eddig 470 hazai diák szerzett szakirányú képesítést az elmúlt évek során.

Az Accenture 2000 óta támogatja a Hálózati Akadémia programot, amelynek fejlesztésére eddig összesen 72,5 millió forintot fordított, és 2004-re újabb 10 millió forintot irányzott elő. A cég 2003-ban az újonnan csatlakozó iskolák és kurzusok támogatása mellett 46 már működő Akadémiának nyújtott anyagi támogatást, amely lehetővé tette, hogy az intézmények a Program legújabb tananyagának és keretrendszerének megfelelő oktatási környezetet alakítsanak ki.

A Cisco Hálózati Akadémia Program másik kiemelt támogatója, az Axelero Internet 2004-ben 3 millió forint értékben támogatja a CNAP képzést. A támogatandó intézményt a programra jelentkező iskolák közül az Axelero Internet választja ki. Az Axelero a tavalyi évben szintén 3 millió forinttal támogatta a hódmezővásárhelyi Kossuth Zsuzsa Szakközépiskolát, amely a hazai program egyik legrégebbi akadémiájaként nemcsak tanulókat oktat, de a dél-alföldi régió 6 további Akadémiájának szakmai felügyeletét is ellátja. Külön figyelemre méltó, hogy a Kossuth Zsuzsa a piacvezető internetszolgáltató támogatásának köszönhetően idén beindítja a Cisco Hálózati Akadémia Program egyik legújabb képzését, a vezeték nélküli hálózatok alapjait. A képzés az egyre szélesebb körben elterjedő vezeték nélküli helyi hálózatok (WLAN) tervezésére, telepítésére és üzemeltetésére készíti fel a diákokat. A tanfolyam - csakúgy, mint a program összes kurzusa - elektronikus tananyagra épül, és jelentős elemét képezik a laborgyakorlatok. Az elmúlt négy évben az Axelero Internet több mint 20 millió forint értéku támogatása 6 oktatási intézmény számára tette lehetővé, hogy Lokális Akadémiaként csatlakozhasson a programhoz.

A Cisco Systems a program hazai elindítása óta mintegy 220 millió forintot fordított a Cisco Hálózati Akadémia Programra. A részt vevő iskolák térítésmentesen kapják a tananyagot. A képzés részeként a tanulók gyakorlati feladatokat is kapnak, az ehhez szükséges informatikai hálózati eszközöket a Cisco Systems ingyen bocsátja azon oktatási intézmények (az úgynevezett Regionális Akadémiák) részére, amelyek a program oktatóinak képzését végzik.

A Cisco Systems, az Accenture és az Axelero Internet megállapodása szerint folyamatosan értékelik a támogatással kapcsolatos tapasztalatokat, és tárgyalásokat folytatnak az együttműködés következő szakaszáról, így többek között további Akadémiák bevonásáról.

A CNAP programra bármely hazai oktatási intézmény jelentkezhet a Cisco Hálózati Akadémia Program honlapján.