E-könyv-olvasót dob piacra a Sony

Vágólapra másolva!
A Sony két partnercégével közösen bejelentette, hogy áprilisban olyan újfajta e-könyv-olvasó eszközt dob piacra Japánban, amelynek kijelzője az elektronikus tinta technológián alapul.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A szórakoztatóelektronikai eszközöket gyártó óriáscég a holland Philipsszel és az e-tinta technológiát kidolgozó E-Ink céggel közösen jelentette be az új típusú eszközt, amely áprisban kerülhet a japán boltok polcaira. A Sony Librie néven forgalomba kerülő eszköz körülbelül 75-80 ezer forintnak megfelelő összegért lesz majd kapható.

A gyártó közlése szerint az e-könyv-megjelenítő 10 megabájt beépített memóriával rendelkezik - ez körülbelül 20 könyv raktározására elegendő -, melyet Memory Stick memóriakártyákkal lehet kibővíteni. A 6 coll átmérőjű, 800x600 pixel felbontású, monokróm kijelzővel felszerelt eszköz 4 ceruzaelemről működtethető, s USB porton keresztül képes csatlakozni asztali PC-khez. Mivel a Librie kijelzője az e-tinta technológián alapul, a megjelenítéshez nem szükséges a képernyőt háttérvilágítással ellátni, mint a hagyományos LCD-k esetében, így jóval hosszabb üzemidőt lehet elérni akkumulátorról történő használat esetén is.