Közeleg az új nyomozós játék

Vágólapra másolva!
Észak-Amerikában már a napokban, Európában valamivel később jelenik meg az árusoknál a Crime Scene Investigation, magyar címén Helyszínelők bűnügyi televíziós sorozatból készült számítógépes játékszéria következő epizódja, a CSI: Dark Motives.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Az amerikai játékosokat már csak napok választják el, hogy ismét belevessék magukat Grissom mester és csapata, vagyis a Helyszínelők legújabb kalandjaiba. Igen, ez azt jelenti, hogy a Ubisoft megkezdte a tengerentúlon a 369 Interactive programjának, a Crime Scene Investigation: Dark Motivesnek a terjesztését, és reméljük, hogy ideát sem kell már túl sokat várakoznunk a monitorra adaptált krimire. A legújabb epizódban öt bűncselekményt göngyölíthetünk fel, melyek igen változatosak, hisz egyaránt fényt kell derítenünk egy hajléktalan meggyilkolására, egy valóságshow szereplőjének likvidálására, sőt, még egy ellopott gyíkot is visszaszerezhetünk gazdájának. A játékmenet nem változott az eredeti CSI programhoz képest, vagyis elsőként most is begyűjtjük a bizonyítékokat, majd a tanúk kihallgatása után elemezzük azokat - mármint nem a tanúkat - a laborban.