Olcsó kéziszámítógép Indiából

Vágólapra másolva!
Egy indiai társaság kifejezetten kispénzűeknek fejlesztett PDA-val jelentkezett. Az erőteljes állami támogatással készülő Simputer az első számítógép, melyet az ázsiai országban terveztek és gyártanak.
Vágólapra másolva!

Az olcsó kéziszámítógép ötlete már 2001-ben felmerült, azonban a befektetők hiánya miatt csak hosszas késlekedés után indulhatott meg a termékek pontos tervezése és gyártása. A Simputert indiai tudósok és mérnökök fejlesztették ki a sokszor indiai Szilícium-völgyként is hivatkozott Bangalore-ben, a gyártását pedig egy állami tulajdonú társaság vállalta el.

Az Amida Simputer márkanéven megjelenő PDA három kiépítésben kerül forgalomba: az alapmodell 206 megahertzes Intel processzort, 32 megabájt memóriát és monokróm kijelzőt tartalmaz, mindezt 240 dollár körüli árért. A linuxos készülékeket áprilistól árulják, a projekt vezetői szerint egy év alatt mintegy 50 ezer darab találhat gazdára.

Az Amida Simputer különböző verzióinak részletes leírása

Az állami támogatással készülő számítógépek piaci vezetésétől a Simputer támogatói a rendkívül alacsony fokú indiai számítógép-ellátottság javulását. A világ második legnépesebb országában 1000 lakosra mindössze 9 számítógép jut.