Informatikai versenyt hirdet a Sulinet

A Sulinet Programiroda és a Microsoft Magyarország közös pályázatán általános- és középiskolás csapatok vehetnek részt, feladatuk info-kommunikációt népszerűsítő anyagok elkészítése.

A "Verseny 2004" című megmérettetés célja az info-kommunikációs technológiai (IKT) és a számítógéppel segített kollaboratív módszerek népszerűsítése az oktatásban. A pályázaton indulni kívánó fiataloknak két tanórára vonatkozóan digitális tananyagot kell készíteniük egy szabadon választott témában úgy, hogy az IKT palettáján szereplő eszközök (számítógép, kamera, digitális fényképezőgép, interaktív tábla, projektor, kollaborációs eszközök) minél szélesebb skáláját használják fel. A versenyre 4-5 diákból, és 1-2 tanárból álló, 6 fős csapatok jelentkezését várják.

A "Verseny 2004"-re április 22-ig kell jelentkezniük a csapatoknak a verseny honlapján. A regisztrált csapatok képviselői számára a Sulinet Programiroda és a Microsoft Magyarország közös konferenciát szervez, ahol pontosan ismertetik a pályaanyagok elkészítésének és megvalósításának módját, valamint bemutatják a felhasználható eszközök körét. A szükséges kellékekkel nem rendelkező csapatok számára a versenybizottság térítésmentes bérlési lehetőséget biztosít a verseny időtartamára.

A verseny első fordulójában a regisztrált csapatoknak tervet kell készíteniük az általuk választott téma alapján. A jelentkezők három kategóriában nevezhetnek: matematika, természettudomány és humán területek. A pályázat fődíja egy városnézéssel egybekötött 3 napos út Londonba, Európa legnagyobb oktatási kiállítására, a BETT Show-ra, a további helyezettek pedig hardver- és szoftvereszközökkel díjazzák.

KAPCSOLÓDÓ CIKK