Vírusvadász cég nyerte az IT-reménység díjat

Vágólapra másolva!
A múlt heti Internethajó konferencián átadott IT Reménység Díj 2004 nyertese Spam Filter szoftverével a Virus Buster Kft. lett - tájékoztatott közleményben a társaság. Az elismerést azoknak a hazai technológiai kisvállalkozásnak hirdetik meg, amelyek valamilyen rendkívüli, érdekes, hasznos fejlesztéssel lépnek elő..
Vágólapra másolva!

A szakmai zsűri tagjai - Fodor István, az Ericsson Magyarország elnöke, Kóka János, az IVSZ elnöke, az Elender Üzleti Kommunikáció vezérigazgatója és Szalay Bobrovniczky Kristóf, az Axelero Rt. marketing-vezérigazgatóhelyettese - az Internethajón szemlélték meg a pályázó cégek standjait, ismerkedtek a cégekkel, fejlesztéseikkel, termékeikkel, szolgáltatásaikkal, s választotta ki közülük azt az egyet, amelyik a záróünnepségen megkapta az idei díjat. Kritérium volt a minimum egy teljes üzleti év működés, a legfeljebb 1000 millió forint éves árbevétel és a többségében hazai tulajdonosi szerkezet.

- A díjazott Spam Filter termékünk fejlesztését a valós piaci igény miatt kezdtük meg 2003-ban. Jelenleg a spamszűrő bétatesztelése folyik, kereskedelmi forgalomba az év második negyedévében kerül majd - kommentálta az elismerést Bozsó Julianna, a Virus Buster ügyvezetője.