Visszatérhet a Kingpin

Vágólapra másolva!
Tovább folytatódhat az erőszakos akcióprogramok sorozata - legalábbis akkor, ha az Interplay nem kívánja megváltoztatni a Kingpin témáját. Igen, a kiadó egyik képviselője arról számolt be, hogy a cég tervei között szerepel a gengszterek világát véres valójában bemutató program folytatása.
Vágólapra másolva!

Mostanság kevesebb hír jelenik meg a Vice City kontra haitii lakosok és egyéb csoportok üggyel kapcsolatban, de biztosak lehetünk benne, hogy a vihar nem ült el, és jön még dér az erőszakos programokra. Ennek ismeretében akár meglepőnek is nevezhetjük, hogy a játékok megjelentetéséért felelős vállalatok nem vesztették el lelkesedésüket az erőszakos alkotások iránt. Közéjük tartozik például az Interplay is, melynek CEO-ja, Herve Caen nemrég "kottyantotta ki", hogy a kiadó bizony tervbe vette, hogy piacra dobja a Kingpin című véres akcióprogram folytatását. Egyelőre még nem dőlt el, hogy mely fejlesztőgárda kapja a Kingpin 2-t, így megjelenési dátumról is felesleges beszélni, és csak remélni tudjuk, hogy a folytatásban kevesebb vér és belsőség kerül a falakra, mint az 1999-ben is nagy port kavart elődjében.