II. világháborús stratégia hősőkkel

Vágólapra másolva!
A magyar Stormregion igazán nagy fába vágta fejszéjét, mikor egy olyan program írásába kezdett, mely egyaránt nyújt szórakozást a pörgő RTS-ek kedvelőinek, valamint a kőkemény, realisztikus stratégiák rajongóinak. Lássuk, hogy épp hol tartanak merész tervük megvalósításában.
Vágólapra másolva!

A Codename: Panzers fejlesztői egy igen egyedi ötlettel álltak elő: úgy fogtak hozzá egy stratégiai játékhoz, hogy annak történetét hősök köré fonták. Mi ebben az egyedi, kérdezheti az olvasó, hisz ilyet már láttunk a Warcraftban, a Starcraftban, hogy a War of the Ringsről már ne is beszéljünk. Igen ám, de a Codename nem fantasy vagy sci-fi játék, hanem egy második világháborús program! A szóban forgó hősök természetesen nem elfek vagy orkok, hanem katonai vezetők, melyek mind a négy, a háborúban részt vett nagyhatalmat képviselik.

A legtöbb második világháborús stratégiához hasonlóan a Codename: Panzersben sem kell a bázisok építgetésével, egységek toborzásával és fejlesztésével bíbelődnünk. Ezzel szemben az egyes küldetések elején pontokból vásárolhatunk bevetésre szánt unitokat. Ilyen pontokat akkor kapunk, ha teljesítjük a főbb küldetéseket, "megtaláljuk", és természetesen szintén abszolváljuk a rejtett missziókat, illetve legyőzzük az ellenség valamennyi egységét. Szintén ebben a fázisban szerelhetjük fel unitjainkat különleges eszközökkel, sőt, még arra is lesz lehetőségünk, hogy kipróbáljuk a megvásárlandó harci járműveket.

A terepet, melyen a harcok folynak, rengeteg különféle tárgy borítja. Ez nem csak szép, hanem hasznos is, hisz minden egyes tárgyat elpusztíthatunk. Sok esetben nincs sok értelme a látványon kívül átgázolni egy tankkal egy kerítésen, vagy pozdorjává lőni egy fát, de ne feledjük, hogy így az ellenfél fedezékét is szépen lassan lebonthatjuk. A hazai fejlesztők még arra is vették a fáradtságot, hogy különbséget tegyenek a különféle anyagok között. Igen idegesítő volt néhány modern stratégiában, hogy akár egy géppisztolyos katonai is idővel szét tudta lőni a legnagyobb tankot - nos, legyenek bármennyire is kemények a szovjet gyalogosok, a Panzersben nem lövik szét golyószóróval a Tigris tankot.

A tankok, teherautók és egyéb járművek külön-külön egységként tűnnek fel a harctéren, a gyalogosok ezzel szemben viszont csapatokba szervezve kerülnek irányításunk alá. Ezzel a módszerrel már találkozhattunk a Rise of Nationsben, ahol nagyon megkönnyítette a katonák irányítását. A különféle fegyvernemek ráadásul nagyon jól összehangolva hatolnak előre - a gyalogosok elég okosak ahhoz, hogy az előttük haladó tankot használják fedezéknek. A gyalogosok mindezek mellett elfoglalhatnak épületeket - ezért gyakran meg kell küzdeni a házat birtokló ellenséggel. Ha már miénk az építmény, az ablakok fedezékéből nyithatunk tüzet ellenségünk katonáira.

Az egyes unitok tapasztalati pontokat kapnak a küldetések során. A tapasztalati pontok szintlépéseket eredményeznek - összesen öt szint vár a harcosokra. Minél magasabb szintű egy egység, annál több életponttal rendelkezik, vagy éppen annál pontosabban veszi célba az ellenséget. Előfordulhat, hogy egységeink nem látják, hanem csak hallják az ellenséget - ekkor egy ikon jelenik meg a képernyőn, mely egyrészt mutatja a zaj irányát, másrészt azt is tudatja velünk, hogy gyalogosok, vagy járművek hangját halljuk. A katonák és járművek képességeit nagyban befolyásolja az időjárás is; ködben nem lehet annyira messze látni, következésképp pontosan lőni sem. Még akár az is előfordulhat, hogy a kért légi támogatásként érkező repülők a mi nyakunkba szórják a bombákat az éjszakai ködben.

Összesen harminc küldetés fért be a programba, melyek három kampány során tárulnak fel előttünk. Az első kampányban a németeket kommandírozhatjuk Lengyelország lerohanásától egészen Sztálingrád ostromáig. Ezzel végezve egyből a Vörös Hadsereg élén találjuk magunkat, és pont a német küldetéssorozat végétől hadakozhatunk egészen Berlin elfoglalásáig. A harmadik kampány főszereplői a britek és az amerikaiak, kik Franciaország felszabadításáért küzdhetnek.

Nem esett még szó a grafikáról. A játék nagyon impozáns látványt nyújt - minden egyes egység nagyon részletesen került modellezésre, amire szükség is volt, mivel a hősök köré épített történet átvezető animációit is a játék motorjával készítették. Tudjuk, hogy ez mennyire fontos, hisz a Warcraft III gyenge pontjaként is sokan említették a közelről enyhén szólva is elnagyolt figurákat. A részleteskidolgozás a környezet tárgyaira is vonatkozik, és a fejlesztőknek még arra is volt energiájuk, hogy a gyalogosok által elfoglalt épületek belsejét is megtervezzék - tapéta, szőnyeg, bútorok, minden.

A Codename: Panzers az előzetes hírek alapján enyhén szólva is nagy durranásnak ígérkezik, és ezt nem csak azért mondjuk, mert hazai cég dolgozik a programon. Második világháborús stratégiából van bőven, de túl sok igazán sikeres alkotással nem találkozhattunk, így van bőven igény egy olyan remek játékra, mint a Stormregion próbálkozása.