Női képekkel csábít az új internetes vírus

Vágólapra másolva!
E-mailbe rejtett versek és női képek segítségével próbál terjedni a Bagle internetes vírus legújabb változata. A hétfőn felbukkant kártevő igen vehemensen fertőz, a biztonsági szoftverek frissítései azonban már szűrik.
Vágólapra másolva!

A vírusvédelmi társaságok terminológiájában eltérően a Bagle.Y/W/Z nevet viselő féregvírus a levélhez csatolt különféle fájlokban terjed, és a melléklet mellett női képeket, verseket is tartalmazhat - áll a Vírushíradó keddi riasztásában. Emellett fájlcserélő (P2P) hálózatokon is megpróbál terjedni, ezért megvizsgálja a fertőzött gépek merevlemezét, és ha olyan mappát talál, melynek a nevében szerepel a shar karakterlánc, vonzó fájlneveken másolja oda magát. Futtatáskor DRVSYS.EXE néven a Windows rendszer-mappájába másolja magát, majd egy hátsóajtó-komponenst is telepít, mely jogosulatlan távoli hozzáférést engedélyez a fertőzött PC-khez.

A legújabb Bagle a fertőzött gépeken található mailcímekre továbbítja magát, így óriási levélforgalmat generál.

A kártevő megkísérel kapcsolódni a programkódjában rögzített webhelyek valamelyikéhez, hogy átadja a fertőzött gép adatait. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kártevő készítői listát készítenek a teremtményük által megfertőzött rendszerekről, ezen lista további sorsa nem ismeretes, valószínűleg a spammereknél fog kikötni.

A vírusvédelmi szoftverek legutóbbi frissítései már felismerik és ártalmatlanítják a kártevőt.