Késik a Windows XP javítócsomagja

Vágólapra másolva!
Az eredeti elképzelésekkel szemben legkorábban csak nyár végén jelenhet meg a Windows XP kettes számú javítócsomagja. A Microsoft korábban 2004 első félévére tette az időpontot.
Vágólapra másolva!
Windows-linkek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/informatika/szoftverek/operacios_rendszerek/Windows/

A jelenlegi állás szerint júliusban, vagy azt követően érkezhet a Windows XP Service Pack 2 néven ismert javítócsomag - jelentette a CNet informatikai hírmagazin. A Microsoft egy előzetes tesztverziót már korábban nyilvánosságra adott az SP2-ből, a társaság szerint ezt újabb "release candidate" kiadás követi még a nyár folyamán. A társaság szerint az ezekre érkező visszajelzések, majd a végső csiszolások után jelenhet meg a javítócsomag végleges változata.

Az SP2 a Windows XP-t számos pontos frissíti: a fejlesztés során a javítások mellett a Microsoft leginkább a biztonságra helyezték a hangsúlyt, így a javítócsomag telepítése után az operációs rendszer új tűzfalat, biztonságosabb levelezőklienst és például pop-up-blokkolót is tartalmaz majd.