Nyolc programmal várja a rajongókat az idei E3-mon az egyik legjelentősebb kiadó, az Activision. A játékok közt találhatunk kevésbé beharangozott címekkel, mint a Shark Tale, vagy a Lemony Snicket's A Series of Unfortunate Events, de olyan alkotások is várják majd a nagyérdeműt, mint a Doom 3, vagy a Rome: Total War.

Nem akar lemaradni az Activision sem kiadótársai mögött, így ők is közzétették azokat a játékokat, melyeket az idei E3 látogatói láthatnak majd a standjukhoz látogatva. Nyolc programról van szó, melyek közt akadnak kevéssé ismert, illetve óriási várakozással megelőzött munkák. Nézzük először a kisebb ovációval övezett játékokat, habár az Activision esetében igazából tán botorság ilyenekről beszélni. Mindenesetre a DreamWorks mozijából készített Shark Tale, vagy a szintén egy film után a monitorra kerülő Spider-Man 2 és X-Men Legends, valamint a Lemony Snicket's A Series of Unfortunate Events nem tartozik azon programok közé, melyeket epekedve várt volna a játékosok közössége. Nem úgy a másik négy játék, melyek közt ott figyel a Doom harmadik epizódja, a Rome: Total War, a Call of Duty három új kampányt felvonultató kiegészítője, az United Offensive, illetve a Half-Life 2 motorjára épülő horror, a Vampire: The Masquerade-Bloodlines.