Kivonja piacról analóg kamkordereit a Canon

Vágólapra másolva!
Az elektronikai eszközöket gyártó japán cég szerdán bejelentette, hogy az idei év folyamán leáll analóg rendszerű kamkordereinek gyártásával, melyek helyét a digitális modellek veszik majd át.
Vágólapra másolva!

A Canon bejelentése szerint idén nyáron leáll két, európai és amerikai piacon kapható utolsó analóg videokamerájának gyártásával. A már eladott modellek szervizeléséhez szükséges alkatrészek előállítását a társaság egy külsős céggel kötött outsourcing-megállapodás keretében végezteti majd el. A vállalat a könnyebb és több extra funkciót kínáló digitális kamkorderek népszerűsödése nyomán szánta el magát a döntésre. Ezekből ugyanis a fényképezőgépekhez hasonlóan ugyanis az otthoni felhasználóknak szánt videokamerák piacán is egyre többet adnak el a gyártók.

A társaság várakozásai alapján a digitális kamkorderekből 2004-ben tavalyhoz képest 44 százalékkal többet, körülbelül 2,6 millió darabot értékesítenek majd. A teljes videokamera-piaci eladásoknak idén 80 százalékát teszik majd ki a digitális típusok - legalábbis a Canon prognózisai szerint. A japán gyártó az ideig évig összesen 134 különböző analóg videokamera-típussal jelent meg, a múlt év során azonban ezek már csupán az eladások 10 százalékát tették ki.