A Daimonin második bétája

A napokban jelent meg a Daimonin című online szerepjáték második béta változata. A béta 2-ben olyan újdonságokkal találkozhatnak a szerepjátékosok, mint huszonöt új szörnyeteg, száznál is több, eddig nem forgatott fegyver és nem viselt páncél, illetve szebb grafika.

Egyelőre még nem tudhatjuk, hogy mikorra készül el a Daimonin végleges változata, de az MMORPG fejlesztői nem hagyják a partvonal mellett a játékosokat, lehetővé téve a béta változatokkal való játékot. A minap készült el a második bétája a Daimoninnak, mely újdonságot tartalmaz. Többek között a felújított motornak hála szebb a program grafikája, feltűnik egy új faj, száz új fegyverrel páholhatjuk el a huszonöt, frissen megálmodott szörnyeteget, vagy ha ez nem sikerülne, százhúsz eddig nem viselt páncélba bújhatunk ellenük. A fegyverek és páncélok mellett százával kerültek a béta 2-be az egyéb felszerelési tárgyak, melyeket az újonnan beépített dungeonokban szedhetünk össze. Másként gyűjthetjük a tapasztalati pontokat, és a szintlépések rendszere is megváltozott, mint ahogy a kezelőfelület is rendezettebb külsőt kapott. Mindezek mellett feltűnnek új szakértelmek, varázslatok, scriptelt és nem scriptelt questek, és a szerkesztő felhasználása is egyszerűbbé vált.

KAPCSOLÓDÓ CIKK