Az informatikai minisztérium illetékese szerint várhatóan hamarosan Magyarországon is megjelenik s rohamosan elterjed a jelenleginél jobb kép- és hangminőséget biztosító digitális kábeltelevíziózás.

A nemzetközi tendenciákat tekintve várhatóan hamarosan Magyarországon is megjelenik a digitális kábeltelevíziózás, és ezt követően rohamosan terjed majd - említette Bánkúti Erzsébet, az Informatikai és Hírközlési minisztérium helyettes államtitkára szerdán egy budapesti konferencián.

A digitális kábeltévé jövője című rendezvényen a helyettes államtitkár elmondta: Magyaroszágon a lakosság arányát tekintve 47 százalékos a kábeltelevízió elterjedtsége, ami nem mondható rossznak, hiszen a korábbi 15 európai uniós tagállamban ez az arány 32 százalék. A kábeltévé az EU-tagállamok közül Belgiumban a legelterjedtebb, ahol a lakosság 94 százaléka nézi ezen keresztül a műsorokat.

Bánkúti Erzsébet szerint jóllehet Magyarországon egyre többen vesznek igénybe internetszolgáltatást kábeltelevízión keresztül, ez a piaci szegmens nem elég dinamikusan fejlődik. Véleménye szerint a digitális televíziózás, illetve a kábeltelevíziózás kapcsán kormányhatározat készül, amely részben a digitális technológiára való áttérést is szabályozza majd. A helyettes államtitkár mindezek mellett azt is elmondta, hogy a szolgáltatók leginkább a szakmai szövetségeken keresztül tudnak hozzászólni a tervezethez. Úgy vélte, hogy a digitális televíziózást tekintve az állami szerepvállalásnak egyrészt a szabályozásra, másrészt a közpolitikai és fiskális eszközök alkalmazására kell korlátozódnia. Bánkúti Erzsébet továbbá azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a kábeltévés piacon is megvizsgálják: vannak-e jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók.

Kérdésekre válaszolva a helyettes államtitkár elmondta: nem felesleges leírniuk a szolgáltatóknak, illetve szövetségeiknek a véleményüket, mivel korábban az elektronikus hírközlési törvény tartalmát is tudták befolyásolni az érintettek. Bánkúti Erzsébet közölte, hogy 2006-ig a kábeltelevíziós szolgáltatók több mint 10 milliárd forint uniós összeget pályázhatnak meg a szélessávú internet elterjesztésére olyan területeken, ahol ezt üzleti alapon nem érdemes megvalósítani.