Csökkenhetnek a mobil percdíjak

Mérséklődhetnek a vezetékes-mobil hívások árai, miután a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) hívásvégződtetési díjaik csökkentésére kötelezte a Pannon GSM-et és a T-Mobile-t. Az NHH szerint a mobil számhordozhatóság nyertese a Vodafone.

Mintegy 10 százalékkal csökkennek a vezetékes hálózatokból a mobil hálózatokba irányuló hívások végződtetési díjai - közölte Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke hétfőn sajtótájékoztatón. A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa határozata a jelentős piaci erejű mobilszolgáltatókra, így a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt.-re, illetve a Pannon GSM Távközlési Rt.-re vonatkozik. A tanács döntése értelmében a Pannon végződtetési díjai átlagosan 9,2 százalékkal, míg a T-Mobile-é 8,7 százalékkal mérséklődik a korábbiakhoz képest. 
   
Az eseményen elhangzott: a végződtetési díjak a nagykereskedelmi árakra vonatkoznak, s ezért a hatóság vizsgálja, hogy a szolgáltatók milyen mértékben mérséklik a fogyasztói áraikat. Az elnök közölte, hogy a két szolgáltató benyújtotta ugyan a végződtetési díjakra vonatkozó árait, illetve azokat a modelleket, amelyek alapján ezeket kiszámolták, ám ezek nem feleltek meg a jogszabályban előírt követelményeknek. Éppen ezért a tanács a modellek alapján benyújtott díjakat nem hagyta jóvá, s élve a jogszabályi lehetőségekkel, saját hatáskörben megállapította azokat. A tanács döntése értelmében a mérsékeltebb díjakat a mobilszolgáltatóknak 2004. június 15-től kell alkalmazniuk.

A Pannon-GSM által hétköznap csúcsidőben jelenleg alkalmazott 45,15 forintos végződtetési díj 4,15 forinttal, 41 forintra csökken, míg a T-Mobile esetében 40,5 forintról 37 forintra mérséklődik. A T-Mobile végződtetési díjai átlagosan 22,5 forintról 20,5 forintra csökkennek hétköznap csúcsidőn kívül, míg a Pannon GSM esetében 23,15 forintról 21 forintra mérséklődik az átlagos tarifa. A Pannon GSM által alkalmazott díjak átlagosan a különböző arányú mérséklést követően is mintegy 4,2 százalékkal magasabbak, mint a T-Mobile-é. Korábban az eltérés 4,8 százalék volt. 


Kérdésekre válaszolva az elnök elmondta: a Vodafone még nem számít jelentős piaci erejű szolgáltatónak, ezért a hatóság tőle nem kért végződtetési díjcsökkentésre vonatkozó számítást, illetve modellt. Hozzátette: valószínűleg azonban a jövő év elején már e szolgáltató esetében is elemzik a végződtetési díjakat. 
   
Pataki Dániel elmondta: a hatóság számára jogszabályok teszik lehetővé a díjak mérséklését, illetve ezt a magyar piaci viszonyok is indokolják. Elmondta azt is, hogy korábban a Matáv esetében 2-3 forinttal csökkentették a végződtetési díjakat, s mivel a mobilosok esetében is nagyságrendileg ekkora mérséklésről van szó, ez a versenyt nem befolyásolja a társaságok között.


A számhordozhatóság tapasztalatai


Az eseményen szó volt a számhordozhatóság eredményeiről is: az elnök elmondta, hogy eddig összesen 16 178 vezetékes és 719 mobil számot hordoztak az ügyfelek. A számhordozással leginkább az üzleti ügyfelek élnek, s a vezetékes szegmenst tekintve a szolgáltatóváltás legnagyobb vesztese a Matáv, míg a legnagyobb nyertese a PanTel Rt. A mobilpiacot tekintve a számhordozás nyertese a Vodafone.
   
Az elnök hangsúlyozta, hogy a hatóság konkrét beadványt még nem kapott azzal kapcsolatban, hogy a számhordozást illetően a szolgáltatók ne tartanák be a jogszabályokat. Hozzátette: egy hónap múlva már pontosabb statisztikákkal rendelkeznek a számhordozhatóságról, amit akkor majd nyilvánosságra is hoznak.

MTI - [origo]