Vágólapra másolva!
A Nemzeti Hírközlési Hatóság döntése alapján júniustól 38-56 százalékkal csökkennek a vezetékes távközlési összekapcsolási díjak. A felügyeleti szerv reményei szerint a nagykereskedelmi árcsökkentés a végfelhasználói árakra is kihat.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (NHHT) döntésének értelmében a június 15-től érvényes új vezetékes összekapcsolási díjak a jelentős piaci erejű szolgáltatók esetében a 2003. év végén megállapított díjakhoz képest 38-56 százalékkal csökkennek - áll a szervezet közleményében. Az NHHT döntése az öt jelentős piaci erejű vezetékes szolgáltatót, a Matávot, az Invitelt, az Emitelt, a Hungarotelt és a Monortelt érinti. A Matáv esetében az átlagos díjcsökkenés 38 százalék, az Invitel esetében 45 százalék, az Emitel esetében 48 százalék, a Hungarotel és a Monortel esetében pedig 56 százalék.

Bár a díjmegállapítás a szolgáltatók közti elszámolásban használt díjakra vonatkozik, az NHH azt reméli, hogy a nagykereskedelmi árak csökkentése hatással lesz a kiskereskedelmi díjakra is, s így még inkább élénkíti a távközlési és internetpiaci versenyt.