Mobillal fizethetnek a parkolásért Szegeden is

Vágólapra másolva!
Egyes budapesti kerületek után a Szepark Kft. és a T-Mobile együttműködésének eredményeként  Szegeden is fizethetnek mobillal parkolási díjat az autósok szeptembertől.
Vágólapra másolva!

"A Magyarországon egyedülálló rendszer bevezetésével az elmúlt években a parkolási rendszerrel kapcsolatos panaszokat kívánjuk orvosolni" - mondta Botka László polgármester. Az új rendszer párhuzamosan fog működni a jelenlegi parkolójegyes szisztémával. A parkolni kívánó autósnak egy rövid szöveges üzenetet kell küldeni gépkocsija rendszámával és a kiválasztott időtartammal.

Az üzenet megérkezéséről a sofőr visszajelzést kap, a távközlési szolgáltató pedig az adatokat eljutja a parkolási rendszert üzemeltető önkormányzati céghez. A Szepark Kft. munkatársai szintén mobiltelefonon keresztül tudják ellenőrizni, hogy az autós megfizette-e a parkolási díjat. A mobiltelefonos rendszer előnye, hogy a parkolás meghosszabbításához - például egy elhúzódó tárgyalás esetén - nem kell visszamenni a gépkocsihoz, mindez egy egyszerű SMS-sel elintézhető.

A költségekről az autós telefonszámlájával együtt kap értesítést, amennyiben pedig feltöltőkártyás előfizetéssel rendelkezik, egyenlege terhére parkolhat. Az önkormányzat szándéka, hogy más távközlési szolgáltatók ügyfelei részére is elérhetővé tegye a mobilon keresztüli fizetést. A Pannon GSM-mel már folynak a tárgyalások, a cég előreláthatólag decembertől vezeti be az emelt szintű szolgáltatást.A rendszer elindításához szükséges beruházások és a tranzakciós költségek miatt a jelenlegi 180 forintos egyórás parkolójegy árához képest a mobilon keresztül fizetett parkolás óránként 220 forint lesz.